José Ignacio Tellechea Idígoras (1928–2008) baszk származású katolikus pap, teológus, történész tollából jelent meg a Xavéri Szent Ferenc álmai című könyv. A szerző kutatási területe a spanyol történelem 1492 és 1659 közötti időszaka, a Siglo de Oro, az aranyszázad volt. Utolsó könyve az Ignáccal együtt szentté avatott Xavéri Ferenc missziós útjait történelmi és lelkiségi dokumentumokként is kiemelkedő levelei alapján kíséri végig.
A kötet főhőse, a lisszaboni kikötőben hosszan várakozó harmincöt éves jezsuita aligha gondolta volna, hogy élete tizenegy évvel később egy elveszett szigeten ér véget Kína partjainál. Xavéri Ferenc egy hanyatló navarrai nemesi család legkisebb fia volt. A párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányai arra készítették fel, hogy kényelmes papi életet éljen a pamplonai egyházmegyében. Csakhogy egy bizonyos Íñigo de Loyola keresztezte az útját, s vele és hét másik barátjával megalapította a Jézus Társaságát. Ignác atya küldte, s ő habozás nélkül útnak indult, hogy minden erejével átadja magát „Kelet-India” evangelizálásának. Ám amikor 1541 tavaszán, harmincöt éves fejjel hajóra szállt Lisszabonban, aligha gondolta volna, hogy örökre maga mögött hagyja Európát, s élete tizenegy évvel később egy elveszett szigeten ér véget Kína partjainál. Goa, Csennai, Melaka, a Moro-szigetek, Kagosima, Jamagucsi… s végül Sangcsuan. Útjai során fáradhatatlanul hirdette a keresztény hitvallást, számtalan kis közösséget alapított, s misszionáriusi életpéldája mellett páratlan levélgyűjteményt hagyott ránk.
S hogy közben mi mindenről álmodott? Mert Ferenc atya valóban álmodozó volt, de nem a tétlen fajtából, hanem olyan, aki célok sorát tűzi ki maga elé, mit sem törődve a megvalósíthatóságukkal. Levelezéséből tudjuk, hogy sokszor és élénken álmodott, és ezekről az alkalmakról feljegyzéseket is készített. Olykor beszélt is álmában, amikor például azt kiáltotta: „Még és még többet!” Egyik misszióból a másikba vetette magát, egyre nehezebben elérhető országokat, egyre nagyobb területeket kiszemelve: India után a Fülöp-szigeteket, majd Japánt, végül Kínát vágyott kereszténnyé tenni.
„Ferenc atya nem kevesebbről álmodott, mint hogy találkozik a királlyal – így nevezte őt –, és kínaiak millióit evangelizálja.”
Egész életét az határozta meg, hogy teljesítse a rábízott küldetést, az evangelizáló missziót. Innen ered a misszió szó mai használata a népek evangelizálásának munkájára. Küldetése, a rábízott és általa teljesített misszió hatalmas területeket érintett az ázsiai partok mentén. Kína viszont a vágyaiban maradt. Kína kapui előtt, Kína partjait szemlélve halt meg. Ő volt az előfutár, az úttörő, aki missziós földeket szántott fel. Így előfutára volt a jezsuiták nemzedékeinek, akik attól kezdve egészen napjainkig bejárták azokat a távoli tájakat, melyek noha ma néhány óra alatt elérhetők, akkor hónapokig vagy akár évekig tartó utazást igényeltek.
A szerző könyvében lépésről lépésre követi Xavéri Szent Ferenc útját, hogy az olvasó osztozhasson vigaszaiban és bánataiban, átérezhesse terveit, vágyait, álmait. A vágyak emberének nevezhetnénk Szent Ferencet. Vágyait kielégíthetetlen apostoli buzgalma és mérhetetlen odaadása táplálta. Példaszerű misszionárius volt ő, csak Istenről és az evangéliumról beszélt. Mosolyával az ajkán mindenkit Istenhez vezetett, még ha bánat rejtőzött is szíve mélyén.
