Hazánk az Eucharisztikus Világkongresszus megrendezése előtt áll. Sokan várják már ezt a nagyszabású ünnepséget, amelynek megtartása a koronavírus-járvány miatt tolódott. Azonban addig sem kell tétlenkednünk, amíg várakozunk, hiszen 1938-ban már rendezhetett hazánk ilyen ünnepséget. S hogy hogyan is zajlott le a korábbi kongresszus, azt képekkel és számtalan levéltári forrással mutatja be nekünk a Hegedűs András által szerkesztett „Vándorlásunk társa lett” című színes, nagy méretű album.
Hegedűs András az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának társelnöke szerette volna, ha olyan kiadvány születik meg a ránk váró ünnepséghez kapcsolódva, amely az 1938-as eseményeket történészi szemüvegen keresztül, a fellelhető levéltári forrásokra támaszkodva, tárgyilagosan és nem valamilyen politikai megfontolás mentén vizsgálja az akkori eseményeket.
A tanulmánykötet a történettudomány, a művészet- és építészettörténet eszközeivel részletesen mutatja be a 20. századi magyar katolicizmus egyik legnagyobb szabású rendezvényét, annak előkészítő-szervező munkálatait és utóhatását. Olvashatunk benne a szervezés kapcsán a Szentszék szerepéről, a budapesti előkészületekről, az Actio Catholica szerepvállalásáról, a kongresszus építészeti örökségéről, olyan apróságnak tűnő eseményekről, mint a zenei felkészülés vagy a vidékiek Budapestre történő felutazásának megszervezéséről. Számos korabeli fotón csodálkozhatunk rá a 30-as évek magyar fővárosára.
„Szent István halálának 900 éves jubileumán, 1938-ban Budapesten rendezték meg a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, a Horthy-korszak jelentős visszhangot kiváltó, talán legnagyobb szabású eseményét… Magyaroszágon a püspöki kar – pápai kezdeményezésre – 1932-ben hozta létre az Actio Catholicát, hogy a lelkipásztorok, illetve az egyházközségekben és egyesületekben többé-kevésbé megszervezett világi hívek egységes irányítását biztosítsa. Az AC az 1930-as évek közepére ténylegesen a magyar katolikus egyház egyik legfontosabb országos intézményévé nőtte ki magát, és ezt a szerepét a kommunista diktartúra kiépüléséig megtartotta.”
A könyvből az is kiderül, hogy a Hősök terén megtartott megnyitó ünnepségre 140.000 belépőjegyet adtak el, ám ez koránt sem jelentette a jelenlévők teljes létszámát, hiszen a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok előtt, valamint az Andrássy úton is számos tribünnel, lelátókkal várták a vendégeket.
„A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hazai jelentősége a maradandó művészeti alkotások révén érzékelhető leginkább az utókor számára. A világkongresszusok alkalmával fontos szempont a vendégvárás és -fogadás szimbolikája, a reprezentációban pedig kiemelt szerepet tölt be az épített környezet. A világkongresszus építészeti vonatkozásában elsősorban Magyarország és Budapest sokszínűségére, történeti értékekben gazdag örökségére hívta fel a külföldiek figyelmét.”
A 38-as kongresszus szervezése nemzeti ügynek számított, józanságra intette a korszak közéleti szereplőit, ennek megfelelően pedig a korabeli magyar sajtó és a politikusok hallgattak a Szentszék azon intésére, hogy a kongresszusnak ne legyenek politikai felhangjai, az csakis a hitről és az Eucharisztiáról szóljon. Mindez hozzájárult az 1938-as kongresszus sikeréhez, amely
„tökéletes egyensúlya volt annak, hogy megmutatjuk a nagy magyar hagyományokat, amelyeket át tudunk ültetni a modernitásba. Ezt jól megérezték a külföldi vendégek is. Az amerikaiakat megdöbbentette, amikor ezzel szembesültek, hogy egy olyan, több mint ezeréves országba utaztak, amely ápolja hagyományait”
– nyilatkozta egy helyütt Hegedűs András.
A kötet szerkesztője szerint a ránk váró ünnepség kapcsán lényeges, hogy ez az esemény is olyan mély nyomot hagyjon a lelkekben, hogy egész életre szóló indíttatást kapjunk általa, és hogy a hitünkben mindez megmaradjon. A könyvben az ismert levéltári forrásokon felül a szerzők korábban ismeretlen fotókat és dokumentumokat is bemutatnak.