Bevezetés az imádságos életbe

Andrea Gasparino Uram, taníts meg imádkozni című könyve segítségével igyekszik bevezetni az olvasót az imádságos életbe. A szerző úgy fogalmaz, hogy

„az ima egy óriási és igényes adomány. Nem elég hozzá néhány ismeret: az ima egy egész élet. Mégis úgy gondolom, egy hónap alatt meg lehet vetni az imaélet alapjait.”

A legfontosabb, hogy minden nap egy órát szenteljünk az imádságnak.  A szerző hangsúlyozza, hogy nem az ima elméletén kell rágódni, hanem imádkozni kell:

„szenteljünk naponta egy fél órát a fogalmak megismerésére és egy másik félórát a gyakorlatra.”

A kötetben minden napra találunk egy fohászt a zsoltárokból, amelyet naponta többször megismételhetünk. A szerző úgy véli, ez sokat segít az ima szellemének megerősítésében. Naponta egy egész zsoltár elimádkozását is ajánlja, a nap témakörének megfelelően.

„Ajánlom a zsoltárok imádkozását, mert sugalmazott szavak, és bevezetnek a liturgikus imákba is.”

„Aki másokat vezet az imádságba vagy elvégezte az egy hónapos bevezetést, jól teszi, ha örömét másokkal is megosztja és egy kisebb csoportot alakít. Isten adományait ne tartsuk meg magunknak, hanem adjuk tovább. Az imádság tökéletes elsajátítása is imádság által történik.”

Andrea Gasparino harminc év alatt dolgozta ki imádkozásba bevezető módszerét az általa létrehozott imaiskolában. Tapasztalatait, tanácsait, módszerit tartalmazza az Uram, taníts meg imádkozni című kötete, amely minden bizonnyal tud hasznos tanácsot ajánlani azoknak is, akik rendszeres imaéletet élnek.

„Aki egy embert elvezet az ima szépségére, Isten közelíti meg. Biztos vagyok benne, hogy ma ennél fontosabb probléma nem létezik. Ez nagyon fontos, fiatalnak és felnőttnek egyaránt. Jézus Anyja, erősítse meg bennetek a bátorságot és adjon kitartást.”