Minden családban akad egy akaratos gyerek… ha nem kettő. Némelyiket könnyű kiszúrni – már az utca végéről hallani a hangját. Akad azonban olyan gyerek, akiről nem is gondolná, micsoda kis akarnok, pedig valódi mestere a manipulációnak.
Az Ön családjában is akad akaratos gyerek? (Biztos benne, hogy nem?) Szülőként, nagyszülőként a nap minden percében megfelelően tud vele kommunikálni? Enged a gyermek követelőzésének vagy keményen visszavág, ha szófogadatlan? Tudja-e mi rejtőzik szótlan hallgatása vagy hirtelen dühkitörései hátterében? Biztos vagyok benne, hogy Kevin Leman Segítség, akaratos a gyerekem! című könyvének olvasása közben minden fenti kérdésre kimerítő választ kap.
Mivel a könyv minden egyes oldala rengeteg hasznos információt tartalmaz, ezért most néhány, általam érdekesebbnek talált részből szemezgetek:
Vannak az életben leckék, amelyeket jobb előbb megtanulni, mint később. Ilyen például ez: „Nem kaphatsz meg bármit, amit csak akarsz, amikor csak akarod. Nem körülötted forog a világ.”
Azok a gyermekek, akik ezt nem tanulják meg, basáskodó kisiskolásokká növik ki magukat.
• • •
A basáskodó, figyelemhajhász viselkedésnek célja van. Minden gyerek figyeleméhes. Úgy vannak programozva, hogy sóvárognak a kötődés és a figyelem után. Némelyikük ezt úgy nyeri el, hogy jó jegyeket szerez az iskolában, vagy segít a házimunkában. Mások viszont úgy csikarják ki szüleik figyelmét, hogy az őrületbe kergetik a környezetüket a viselkedésükkel.
• • •
Miközben az anyával beszélgettem, a gyerek viselkedését figyeltem. Nem kellett sok, hogy rájöjjek, a kiskrapek mestere volt a manipulációnak, pedig még az óvodát sem járta ki. Egyértelműen ő volt a főnök. Amikor úgy döntött, ideje menni, csak megrántotta az anyja ruháját. Mire a jól nevelt anya engedelmesen mondta:
– Ó, most már menni akar.
Itt megállítottam:
– Na de Ön is ezt akarja? Nem azért jött, hogy kiokoskodjuk, mi a helyzet a fiával?
Zavartan nézett rám, mintha eddig sosem jutott volna eszébe, hogy neki is lehetnek igényei.
– Hát tudja, nyűgös lesz, ha túl sokáig beszélgetek.
Egyenesen a szemébe néztem.
– Én nem azt kérdeztem, ő mit szeretne, hanem hogy Ön mit akar. Azt mondja, a fia félénk, csakhogy a félénkségét arra használja, hogy irányítsa Önt, a napirendjét és mindent, amit tesz.
Az anya szeme elkerekedett.
Egy nagyhangú és harcias gyerek messzire elmegy, hogy megmutassa Önnek, mekkora hatalommal bír. Ezért is kell képletesen szólva átlépnie rajta, és ezért nem szabad engednie, hogy felhúzza Önt. Ha gyermeke bántó dolgot vág a fejéhez, higgadtan felelje azt: „Lehet, hogy te így látod, de én a legkevésbé sem gondolom így.” És a maga részéről ezzel zárja is le a beszélgetést.
• • •
A gyerekek, akik fizikai vagy verbális kirohanásokra ragadtatják magukat, jellemzően dühösek és frusztráltak. Ennek sokuk esetében az az oka, hogy maximalisták.
[…]
A maximalista gyerek körül rendszerint legalább egy maximalista szülő is akad.
Ezért is áll vagy bukik olyan sok minden Önön, kedves szülő. Igen, a dolgok nem mindig a terveink szerint alakulnak. A csészék összetörnek. Az üdítő kilöttyen. De ez még nem a világ vége. Fog egy rongyot, egy lapátot és egy partvist, és az élet megy tovább. Semmi szükség a fejmosásra. Az, ahogyan a dolgokra reagál, mindenestül meghatározza, hogy gyermeke hogyan fog reagálni rájuk.
• • •
A szülők hajlamosak a magukévá tenni „az én gyermekemnek muszáj a legjobbnak lennie” filozófiát. Márpedig erre éppolyan könnyű rákapni, mint a drogra. Melyik szülő szalasztaná el a lehetőséget, hogy lelkendezve áradozzon a csemetéjéről? De vajon tényleg jó az a sok elfoglaltság a gyerekeknek – a szüleiről nem is beszélve?
• • •
A saját gyerekeinket sokszor rózsaszín ködön át látjuk. A szülői értekezleten mindenki lelkes híve a fegyelmezésnek… amíg nem a saját gyermekéről van szó. Mert amikor ő kerül napirendre, hirtelen ügyvédért kiáltanak, és csemetéjük jogaiért kezdenek aggódni a viselkedése helyett.
• • •
Ha gyermeke vitatkozni kezd, ne szítsa a vitát azzal, hogy a szülői adut akarja kijátszani ellene. Higgadtan mondjon csak ennyit: „Biztosan igazad van, szívem.” Ha mégsem lenne igaza, arra úgyis hamar rájön a saját kárán, szóval szükségtelen rámutatnia erre az eshetőségre.
A legtöbb szülő Don Quijote módjára vívja szélmalomharcait – hasonló eredménnyel.
Adja hát fel a törekvést, hogy mindig Önnek legyen igaza, és egy életre megnyeri gyermekét.
• • •
Amikor a szülők „Az anyád/apád vagyok, itt én parancsolok” felkiáltással kijátsszák a szülői kártyát, azzal ők maguk tűzik ki célként a hatalomszerzést a gyerek elé. Ahol van egy hatalmaskodó gyerek a családban, ott van egy hatalmaskodó szülő is. Márpedig két hatalomra törő ember nem fér meg békében egy fedél alatt.
[…]
Mi történik tehát, ha a szülő és gyermeke is irányításra tör? A feszültség az egekbe szökik, és csak úgy pattognak a szikrák mindenfelé.
Amikor összerúgják a port nagy hatalmú gyermekével, mit mond neki (legalábbis gondolatban)? Velem így nem beszélhetsz, mert én vagyok itt a szülő! Ám ha Ön szülőként valóban a helyzet magaslatán áll, akkor nem megy bele a huzavonába, hiszen azzal csak ront a helyzeten.
Érett gondolkodású szülőre vall a beismerés: A fiam viselkedése aggasztó, de nagyon is magamra emlékeztet.
[…]
Talán furcsának hangzik, de ne akarjon túl jó szülő lenni. Ne iparkodjon olyan sok mindent megcsinálni a gyermekei helyett. Ne oldja meg örökösen a problémáikat. Inkább mondja azt, „Fogalmam sincs, mi a válasz a kérdésedre, de keress rá az interneten, és ha megtaláltad, áruld el nekem is.” Ez sokkal épületesebb mindkettejük számára, mint ha egyszerűen közölné vele a helyes választ. Hiszen ily módon meghagyja gyermekének a felfedezés örömét.
• • •
A helyes fegyelmezés célja, hogy értékes tanulságokkal szolgáljon. A büntetés viszont azt üzeni: „Teszek róla, hogy kutyául érezd magad, amiatt, amit csináltál.”
A fegyelmezés, a helyreigazítás kíméletes, de határozott módja. Hiszi vagy sem, de ha nyugodt hangnemben és átgondoltan teszi ezt, csak nőni fog gyermeke szemében. Azt gondolja majd magában: „Hű, anyáékkal nem lehet packázni. Nem vesznek be bármit.”
Fontos, hogy Ön és párja egyazon oldalon álljanak, és támogassák egymást. Ha csupán egyikük következetes, míg a másikuk ide-oda kapkod, azzal csak gyermekük hatalmát gyarapítják, amit ő arra fog használni, hogy még inkább éket verjen Önök közé.
• • •
A felelősség lepasszolása – „Alig várom, hogy apád hazaérjen” – a gyengeség jele. Ha az Ön felügyelete alatt történik valami, Önnek kell megbirkóznia vele. Ne hozza a párját olyan kétes helyzetbe, hogy döntőbírót kelljen játszania egy olyan ügyben, amelynél nem is volt jelen. Ez nem csupán méltatlan, de mindannyiuknak többet árt, mint használ, arról nem beszélve, hogy aláássa szülői tekintélyét.
• • •
Bármennyire is nyilvánvaló, a gyereknevelés zűrzavarában olykor megfeledkezünk arról, hogy a gyerekek bizony különbözőek. Nem feltétlenül jobbak vagy rosszabbak, mint mások, egyszerűen különbözőek. Ezért is szükséges eltérően közeledni hozzájuk. Lehet, hogy egyformán szereti őket, de nem viszonyulhat mindegyik gyermekéhez ugyanúgy.
• • •
Szülőként néha megfordul a fejében: Miért nem tud ő is olyan lenni, mint a testvére? Egyszerű a magyarázat. Mert ő egy másik gyerek. Mindenestül másik személyiség. Ha azt várja tőle, hogy ne önmaga legyen, abból csak frusztráció fakad, mindkettejük számára. A gyerekek épp eleget méricskélik magukat a többiekhez. Nincs szükségük rá, hogy még Ön is ilyen megjegyzéseket tegyen.
• • •
Születésétől fogva mindenkinek megvan a maga egyedi vérmérséklete és lelkialkata. Ezért is szeretem figyelni a kisdedeket a csecsemőszobán. Ha pár percig szemléli őket, láthatja, hogy megmutatkozik az egyéniségük, és nagyjából megjósolhatja, milyen lesz az a gyerek 5, 10 vagy akár 15 év múlva. Számos tanulmány született már kutatók tollából, akik újszülöttek megfigyelése alapján vontak le következtetéseket a gyerekek későbbi viselkedését és habitusát illetően.
• • •
A nevelés része az is, hogy felismerjük, minden gyerek egyedi, nem kezelhetjük őket egyformán. Egyik gyermeke a könyveket falja, a másikat inkább az emberek érdeklik. Az egyik a sportért van oda, a másik a zenéért.
[…]
Fontos, hogy legyenek közös családi programjaik. De néha jó dolog külön-külön is időt tölteni a srácokkal, és olyasmit csinálni velük, ami természetükből fakadóan érdekli őket.
[…]
Hadd fedezze fel mindegyikük élvezettel a maga talentumát és képességeit. De emellett igyekezzen szélesíteni a látókörüket, hogy új dolgokat is kipróbálhassanak, különösen, ha hajlamosak a kényelmi zónájukon belül maradni.
Gyermekének szüksége van rá, hogy tudja, számít a véleménye. Ha azt tervezi, hogy kifesti a házat, és épp azt fontolgatja, milyen színű legyen a gyerek szobája, kérdezze meg, ő mit gondol. Vegye a fáradságot, hogy időről időre megkérdezze tőle: „Te mit szeretnél?” vagy „Szerinted mit kellene tennünk?” Amikor így tesz, azt üzeni gyermekének: „Nagyra becsüllek. Fontos személy vagy a családban, és számít, hogy mit gondolsz.”
• • •
Valahányszor besegítenek a gyermekei, Ön pedig köszönettel és mosollyal jutalmazza a fáradozásukat, megadja számukra azt a figyelmet, amelyre epekednek – méghozzá pozitív formában, elismerően.
A szülői törődés azt jelenti, hogy kikéri gyermeke véleményét, megnyeri az együttműködését, és hagyja, hogy ő is kivegye a részét a család életéből – még mielőtt bármit is tenne azért, hogy felkeltse az Ön figyelmét. Ha ügyel erre a három dologra, akkor figyelem- vagy hatalomsóvár gyermeke nem fog szembeszállni Önnel. Vállvetve halad majd Önnel a munka frontján is.
• • •
Gondoljon azokra az ismerős családokra, amelyekben több gyerek van. Először is képzelje maga elé az elsőszülötteket. Idézze fel a tulajdonságaikat: hogyan néznek ki, hogyan öltöznek, és melyek az alapvető személyiségjegyeik. Majd gondoljon az adott család másod- és harmadszülöttjére, és ugyanígy vegye sorra a tulajdonságaikat.
[…]
Ezúttal a saját gyerekeit vegye sorra a fenti eljárás szerint. Első- és másodszülöttje úgy különböznek, akár a tűz és a víz, nem igaz? Ha az első helyen egy erős akaratú gyerek áll a sorban, a másodikon minden valószínűséggel egy kezes bárány követi, vagyis egy olyan gyerek, akinek semmi kedve árral szembe úszni és versenybe szállni a trónörökössel.
Ha az elsőszülött példás szerepmodellként magasan szárnyal, a másodszülött egy pillantással felméri a terepet, és azt mondja magának: Ez a szerep már be van töltve, úgyhogy én másfelé keresgélek. Rendszerint épp az ellenkező irányban.
Ezért van az, hogy egy család első- és másodszülöttje jobbára igencsak elüt egymástól. A család legkisebbje pedig olyan szerepet keres magának, amely mindenestül rá van szabva.
A Segítség, akaratos a gyerekem! egy nagyszerű, lényegretörő és humoros könyv, amelynek minden szülő könyvespolcán ott a helye. Fontos, hogy ne csak egy alkalommal olvassa el és igazítsa a műben leírt ötleteket a mindennapjaihoz, hanem, ahogy növekszenek a gyerekek, mindig frissítse az ismereteit a lapokon rejtőző hasznos tanácsokkal.
A szerzőről
Dr. Kevin Leman nemzetközi hírű pszichológus, rádiós és televíziós személyiség, valamint előadó, aki éleslátó, gyakorlatias meglátásaival tanulságos és derűs perceket szerez hallgatóságának világszerte. A New York Times bestsellerszerzője, és több mint 35 könyv díjnyertes írója.