Szembe kell néznünk a valósággal: úgy tűnik, a papság elbizonytalanodott. Néhány pap olyan tengerészhez hasonlít, akinek a hajóját erősen hányja-veti a vihar – örvénylik, inog. Elkerülhetetlen az önvizsgálat, mert a világi dicsőség, a hatalom, a megbecsülés, a földi élvezetek és a pénzsóvárság beszivárgott az egyházba. Hogy is ne kételkednének bennünk az emberek? Hogyan viselhetnénk el ezeket a tényeket megrendültség, könnyek és önvizsgálat nélkül? Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna! Mintha ez az egész csak véletlen lenne. Szembe kell néznünk a gonosszal! Miért van annyi korrupció, eltévelyedés és perverzió? Ezekre a kérdésekre keres és ad választ Robert Sarah bíboros Mindörökké – Elmélkedések a papságról című könyvében.
Egyesek odáig merészkednek, írja a szerző, hogy a papság létét is megkérdőjelezik. Javaslatok születnek arra vonatkozóan, hogyan kellene megújítani, megváltoztatni, modernizálni a papságot. Ezek a kezdeményezések legitimek is lehetnének, ha a papság emberi intézmény volna. Ám a papságot nem mi találtuk ki, hanem Isten ajándéka.
„Ez az isteni ajándék pedig nem azáltal újítható meg, hogy túlterheljük a pillanatnyi ízlésnek megfelelő emberi elgondolásainkkal. Épp ellenkezőleg: állapota helyreállításához le kell fejtenünk róla azokat a rétegeket, amelyek megakadályozzák, hogy eredeti pompájában ragyoghasson”
– hangsúlyozza Sarah bíboros.
Sarah bíboros a pap, mint „másik Krisztus” fogalma kapcsán kifejti azt is, hogy a pap egyáltalán nem mindenható, és Krisztussal való azonossága nem jogosítja fel arra, hogy szeszélyei szerint parancsolgasson. Azáltal, hogy ő a „másik Krisztus” a szolgák között kell, hogy legyen a legkisebb, éljen teljes tisztaságban, és végtelen tisztelettel viseltessék mindenki iránt.
„Másik Krisztusként kötelessége felvennie a maga keresztjét. A papszentelés nem trónra lépés, hanem felemeltetés a keresztre… A pap Krisztussal való misztikus és lelki azonossága nem vezet visszaéléshez, ha azt a maga igazságában éli meg. A papság az életszentségben való tündöklésre kötelez minket. Aranyszájú Szent János szavaival: A pap lelke a nap sugarainál is tisztább legyen, hogy a Szentlélek soha magára ne hagyja, hogy elmondhassa: Már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”
(Gal 2,20)
A szerző kötete segítségére lehet a papoknak, hogy újra felfedezhessék identitásukat, ugyanakkor szól mindenkihez, hogy megújulva tekinthessünk papjainkra. Szent Ágoston, Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Gergely, Clairvaux-i Szent Bernát, Sienai Szent Katalin, Szent John Henry Newman, XII. Piusz, Georges Bernanos, Jean-Marie Lustiger, Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa gondolatai segítségével kínál megoldási lehetőségeket a papságot érintő válságra. Lelkük tisztasága segít minket, hogy újra felfedezhessük a papság lényegét. Nem akadémiai szintű teológiai értekezések ezek, a szentek szemlélődő, spirituális, ugyanakkor gyakorlati és konkrét teológiáját tárja fel előttünk.
