Gárdonyi Géza neve hallatán legtöbbünknek olyan ismert művek jutnak eszébe, mint az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Isten rabjai vagy az Ida regénye. A Kairosz Kiadó 2018-ban megjelent Julcsa kútja című kötete azonban egy másik, kevésbé ismert oldaláról mutatja meg az írót. Ez a könyv valódi felfedezés, egyúttal hiánypótló kiadvány is, hiszen lehetőséget ad arra, hogy a jól ismert regények mellett Gárdonyi más írásait is megismerjük.

A kötet három kisregényt – Julcsa kútja, Vallomás és Aggyisten, Biri! – tartalmaz, mellettük hat elbeszélést olvashatunk: Festő a falun, A barboncás, A dóci asszonyok (Népmonda), Jancsi tádé, Az égben járt ember és A forrás. A kiadvány végén a szerkesztő, Z. Szalai Sándor rövid írása olvasható Gárdonyi hitvallásáról, amely további szempontokat kínál az író gondolkodásmódjának megértéséhez.

Ezek az írások a maguk korának világát idézik meg, az akkori társadalmi viszonyokkal, életformákkal és emberi sorsokkal együtt. Mégis olyan helyzeteket tárnak elénk, amelyek a mai olvasó számára is ismerősek, elképzelhetők és átélhetők. Gárdonyi emberismerete, a lélek rezdülései iránti érzékenysége és a szereplők belső világának ábrázolása ma is érdekessé teszi a kötetet.

Három kisregény – három emberi történet

A Julcsa kútja a viszonzatlan szerelem történetén keresztül a falusi és a városi élet különbségeit, a vallás és az elmúlás kérdéseit is felveti. Az emberi vágyak, a boldogság keresése és a sors alakulása egyaránt fontos szerepet kapnak benne. A történet egyik mondata különösen megérinthet minket:

„Pedig hát mindenki boldogságra született, mindenki.”

Milyen egyszerű, mégis milyen súlyos gondolat! Vajon valóban mindannyian megtalálhatjuk a boldogságot? És mi történik akkor, ha az élet más utat jelöl ki számunkra, mint amire vágytunk? Ez a mondat a történeten túlmutatva is velünk marad.

A Vallomás a szerelemről, a megfelelő szavak kereséséről és a szavak erejéről szól. Arra is figyelmeztet, hogy nemcsak az számít, mit mondunk, hanem az is, hogyan cselekszünk, és mennyire vagyunk képesek az alázatra. A komolyabb gondolatokat egy váratlan, humoros befejezés oldja fel.

Az Aggyisten, Biri! a falusi életből indul, majd a szerencsepróbálás, az amerikai kivándorlás és a hazatérés világába vezet. A sértettség és a megbocsátás mellett az első világháború borzalmai, valamint a hazatérő ember sorsa is megjelenik benne. A történet így a személyes kapcsolatok mellett a történelem emberi következményeire is ráirányítja a figyelmet.

Hat elbeszélés – a falusi élet humorától a lélek titkaiig

A Festő a falun a falusi környezet és a művész találkozásán keresztül mutatja meg az eltérő gondolkodásmódokat és az emberek közötti különbségeket.

A barboncás a falusi hiedelemvilágba vezet bennünket, ahol a babonák, a népi képzelet és a közösség sajátos világmagyarázatai kapnak szerepet.

A dóci asszonyok (Népmonda) a hit, az imádság és a falusi hiedelmek világát idézi meg. Gárdonyi finom iróniával és szellemes humorral ábrázolja a népi vallásosságot; a történet befejezése mosolyra készteti az olvasót.

A Jancsi tádé az üdvösség kapujához vezető útról szól, és a túlvilág, az emberi élet, valamint a hit kérdéseit állítja elénk.

A forrás a hit és a lelki tisztaság keresését helyezi előtérbe, arra ösztönözve az olvasót, hogy a külsőségek helyett a lényegre figyeljen.

Számomra azonban a hat elbeszélés közül Az égben járt ember volt a legemlékezetesebb. Talán a halottak napjának közeledte is közrejátszik abban, hogy különösen közel kerültek hozzám a történet gondolatai. Gárdonyi ebben az írásában az emberi lét, a hit, a lélek és a túlvilág kérdéseit járja körül. Nem ad egyszerű válaszokat, és nem kínál bizonyosságot ott, ahol talán maga az ember sem találhat ilyet. Inkább gondolkodásra késztet, és arra hív, hogy mi magunk is szembenézzünk a legmélyebb kérdéseinkkel.

Az egyik legérdekesebb gondolatmenet az ember túlvilág utáni vágyakozását az állatok ösztöneivel állítja párhuzamba:

„Az ember testében állat. Az állatot sohasem csalja meg az ő ösztöne. A kacsa, ha sohasem látott is vizet, örömmel bocsátkozik belé. Az üvegbörtönben született pók tanulás nélkül szövi meg az ő művészi hálóját. A kalitkában nőtt fecskék elmennek ősszel Afrikába. Az ember ösztöne is így beszél talán a másvilágról. Az ember érzi, hogy a földön nincs az igazi elemében. Megszövi magának, bár könnyen szakadozó szálakból a hitet, s mikor a sír szélén áll, az ő sohasem látott Afrikájára gondol. De nincs bizonyossága, nincsen. Csak az bizonyos, hogy ezen a földön nem voltunk és vagyunk, és hogy ezen a földön vagyunk és nem leszünk.”

Ezek a sorok egyszerre fejezik ki a túlvilág utáni vágyakozást és az emberi bizonyosság korlátait. A „sohasem látott Afrika” képe érzékletesen jeleníti meg azt a titokzatos, ismeretlen világot, amely felé az ember a halál közeledtével gondolataiban fordul. Gárdonyi nem állítja, hogy tudja a választ: a hit és a bizonytalanság egymás mellett élnek ebben a gondolatmenetben.

Egy másik részletben az író a fa és a fű példáján keresztül gondolkodik az ember veleszületett tulajdonságairól, a nevelés szerepéről és a lélek eredendő adottságairól:

„A fa ugyanazon talajban nő föl, amelyikben a fű. Ugyanaz a nap neveli, ugyanaz az eső öntözi őket, s mégis milyen nagy a különbség köztük! A fát nem a gondozás tette fává, hanem az eredet. A fügemagból nem lesz fű soha; abból mindig fügefa kél, bárhol ereszt is csírát magának. Szép fa lesz kedvező talajban, csenevész a kedvezőtlenben, de fügefa minden körülmények között. Miképpen száll a földtestbe az emberi lélek? Nem tudja azt senki; csak az a bizonyos, hogy nem vesz föl más hatásokat, mint azokat, amelyekre veleszületett fogékonysága van. A nevelés és a helyzet csak az ágak irányát adja meg; nagyít vagy satnyít, de a gyümölcsnek ízt és zamatot az az erő ad, amely benne volt eredetileg és láthatatlanul a mag szikében.”

A hasonlat elgondolkodtató kérdést vet fel: vajon mennyiben formál bennünket a környezetünk, a neveltetésünk és az életünk során szerzett tapasztalataink, és mennyi az, amit már eleve magunkban hordozunk? Gárdonyi a növények világából merít példát, hogy az emberi lélek titkairól beszéljen. A kép egyszerre érzékelteti a körülmények alakító erejét és azt a belső adottságot, amely az író gondolatmenetében meghatározó szerepet kap.

A harmadik idézet a jóság, a gyermeki ártatlanság és a lélek titkának gondolatát bontja ki:

„A jóság, az égiség tisztelete az, amelyet megtagadni a nyelv képes lehet, a lélek soha. A jóságot tiszteljük öntudatlanul a gyermekben is, mert még rajta érezzük a fehér köntöst, amelyben közénk jött. Mikor az ember gyermeket lát, szívének egy dobbanása azt mondja: szeretlek! Az ártatlanságnak mondja ezt, az öntudatlan jóságnak, amely a gyermeki léleknek alapszövete. Ez a szövet fehér és fényes, és némely embernél egész életen át ilyen marad. De ha a spiritizmusnak ez az egy tanítása igaz, akkor az ilyen ember az, akiről meg lehet ismerni, hogy égben járt ember, akinek a lelke a végső megtisztulás végett utolszor öltött emberi testet. És amikor ezt elgondolom, úgy érzem magamat, mintha egy homályos erdő mélyén állnék. Rejtőző virágos illata vesz körül, és titokkal teljes csöndesség. A fák homályán távoli, halvány világosság dereng által. Találgatom, hogy földi tűz fénye-e ez, vagy az örök csillagé?”

Ebben a részletben különösen szép, ahogyan Gárdonyi a jóságot nem egyszerűen erkölcsi tulajdonságként, hanem a lélek mélyéről fakadó értékként jeleníti meg. A gyermeki ártatlanság képe, a fehér köntös és a homályos erdőn átszűrődő fény mind a titokzatosság és a remény érzetét keltik. A befejező kérdés nyitva marad: a fény földi eredetű, vagy valami örökkévaló felé mutat? Talán éppen ez a bizonytalanság adja a sorok erejét.

A három idézet együtt jól érzékelteti, miért tartom figyelemre méltónak ezt az elbeszélést. Gárdonyi az emberi létezés nagy kérdéseit járja körül, miközben nem veszíti szem elől az egyéni lelki alkatot, a jóságot és az emberben rejlő titkot. Gondolatai nem feltétlenül válaszokat adnak, inkább újabb kérdéseket ébresztenek bennünk.

Miért érdemes elolvasni?

A Julcsa kútja egészét tekintve a kötet egyik legnagyobb értéke, hogy a különböző történetekben más-más emberi sorsokkal, társadalmi helyzetekkel és lelki alkatokkal találkozunk. A szerelem, a megbocsátás, a hit, a háború, a falusi hiedelemvilág és az elmúlás témái sokféle hangon szólalnak meg. A komoly, olykor tragikus történetek mellett a finom irónia és a humor is helyet kap.

A kötet hiánypótló olvasmány lehet mindazok számára, akik Gárdonyi ismert regényein túl is szeretnék felfedezni az író világát. Megmutatja, hogy egy gazdag életműben a közismert alkotások mellett más írások is fontos felfedezéseket tartogathatnak.

A halottak napjához közeledve Az égben járt ember különösen alkalmas lehet az elcsendesedésre és az elmélkedésre. Nemcsak az elmúlásra emlékeztet, hanem arra is, milyen sok titok vesz körül bennünket az emberi lélekben, a hitben és a létezésben.

Gárdonyi egyik mondata pedig talán az egész kötet fölé odaírható:

„Pedig hát mindenki boldogságra született, mindenki.”

Jó szívvel ajánljuk a Julcsa kútját mindazoknak, akik nemcsak a jól ismert klasszikusokat szeretnék újraolvasni, hanem egy gazdag életmű kevésbé ismert kincseit is felfedeznék.

***

Gárdonyi Géza kínálatunkban elérhető könyvei: