A pápa, aki szembeszállt a történelem legsötétebb korszakával
„Szent Péter hangját túlharsogta a fegyverek robaja, a szeretet alulmaradt a gyűlölettel, a józan ész az őrülettel szemben.”
Kevés olyan egyházi személyiség van a történelemben, akinek alakját annyi vita, támadás és félreértés övezi, mint XII. Piusz pápáét. Volt, aki „Hitler pápájának” nevezte, mások viszont emberek százezreinek megmentőjét látták benne. De ki volt valójában Eugenio Pacelli? Gyáva diplomata vagy bátor lelkipásztor? Hallgató szemlélő vagy csendben cselekvő megmentő?
Michael Hesemann A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel – XII. Piuszról ferdítések nélkül (Ecclesia Szövetkezet, 2026) című kötete megrendítő őszinteséggel és történelmi hitelességgel vezeti végig az olvasót egy olyan korszakon, ahol az emberiség a pusztulás szélére sodródott. A szerző a Vatikáni Titkos Levéltár dokumentumai alapján rajzol árnyalt képet arról az emberről, aki a világ egyik legnehezebb időszakában ült Szent Péter trónján.
Eugenio Pacelli 1876. március 2-án született Rómában. Már fiatal papként kitűnt rendkívüli intelligenciájával és diplomáciai érzékével. Papsága az első világháború idején bontakozott ki, majd nunciusként Németországba került – éppen akkor, amikor Adolf Hitler politikai felemelkedése megkezdődött Münchenben. Különös történelmi egybeesés, vagy talán a gondviselés műve, hogy Pacelli testközelből láthatta a nemzetiszocializmus megszületését és terjedését.
Sokan később éppen németországi szolgálata miatt bélyegezték meg őt, holott egész életében következetesen elítélte a faji gyűlöletet és az embertelenséget. Ahogyan Szent Pál írja:
„Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.”
(1Kor 12,13)
1939-ben, Európa háborúba sodródásának küszöbén választották pápává. Már megválasztásakor látszott rajta a ránehezedő felelősség súlya, mintha előre látta volna az emberiségre váró szenvedéseket. Pápai jelmondata különösen beszédes volt:
„Erit opus iustitiae pax… – Az igazságosság békét teremt.”
És ő valóban egész életében a békéért küzdött.
A könyv egyik legerősebb része a második világháború éveit mutatja be. XII. Piusz nem csupán diplomáciai úton próbált fellépni a háború ellen, hanem titokban üldözöttek ezreit mentette meg. Zsidó családokat bújtattak kolostorokban, egyházi intézményekben és Castel Gandolfóban, a pápa nyári rezidenciáján is. Miközben Európa lángokban állt, ő egy olyan ember maradt, aki mindenáron az emberi élet védelmét tartotta szem előtt.
1943 szeptemberében aztán maga a Vatikán is veszélybe került. A német csapatok megszállták Rómát, és Hitler terve az volt, hogy megrohamozzák a Vatikánt, a pápát pedig Liechtensteinbe hurcolják. Amikor XII. Piusz értesült erről, azonnal összehívta a bíborosokat. Közölte velük, hogy ha a németek betörnek, akkor már nem XII. Piuszt fogják elfogni, hanem Pacelli bíborost – ugyanis lemondó nyilatkozata már ott feküdt íróasztalának fiókjában. A bíborosoknak pedig Portugáliába kellett volna menekülniük, hogy ott új pápát válasszanak.
És hogy miért éppen Portugáliába? Talán erre utal a fatimai titok egyik mondata is:
„Portugáliában a hit igazsága mindvégig fenn fog maradni.”
Ez a gondolat különösen szépen kapcsolja össze ezt a kötetet A Fatima titkai című könyvvel, mintha a két történet ugyanannak a korszaknak két oldalát mutatná meg: az egyik a mennyei figyelmeztetés, a másik pedig az emberi helytállás története.
A könyv azonban nemcsak történelmi eseményeket tár elénk, hanem egy rendkívül szerethető embert is bemutat. Egy pápát, akiről kortársai így emlékeztek:
„Kedves humorával mindenhol megkedveltette magát, a szegények javára tett erőfeszítéseit mindenhol csodálták.”
Pacelli emellett meglepően modern gondolkodású egyházfő volt:
„A Pacelli-pápa minden téren modernek bizonyult. A történelem első pápája volt, aki használta a tömegmédiát, televíziós kamerák rögzítették a mindennapjait, beszédet mondott a rádióban, és később a televízióban.”
A magyar olvasók számára különösen érdekes lehet, hogy 1938-ban Magyarországra is ellátogatott, amikor a budapesti 34. Eucharisztikus Világkongresszuson XI. Piusz pápát képviselte.
A háború lezárása után sem a bosszú hangján szólt. Inkább figyelmeztetett arra, hogy az igazságtalanságot nem lehet újabb igazságtalansággal legyőzni:
„Azoknak sem szabad holnap a békét beszennyezniük, és az igazságtalanságot igazságtalansággal megtorolni, vagy talán még nagyobb igazságtalanságot elkövetni, akik maguk is az aljasság és az igazságtalanság csapásaitól szenvednek.”
Amikor 1958. október 9-én Castel Gandolfóban örökre lehunyta szemét, a világ egy nagy pápát gyászolt. Négy nappal később, 1958. október 13-án – a fatimai napcsoda évfordulóján – helyezték örök nyugalomra.
Végrendeletének sorai különösen megrendítőek, mert egy olyan ember szól belőlük, aki a világ viharai közepette is megőrizte alázatát:
„Légy könyörületes, Uram, nagy irgalmasságodban – ezeket a szavakat méltatlanságom és alkalmatlanságom tudatában mondtam ki akkor, amikor pápává választásomat reszketve elfogadtam, és most még nagyobb jogosultsággal megismétlem, mivel azoknak a hibáimnak és hiányosságaimnak a felidézése, amelyek hosszú pápaságom alatt és oly nehéz időkben engem jellemeztek, még világosabban bizonyítja méltatlanságomat. Alázatosan kérem mindazoknak megbocsátását, akiket szavaimmal és tetteimmel megbántottam vagy megkárosítottam, vagy akikben megbotránkoztatást keltettem. Kérem azokat, akik ezért felelősek, hogy emlékemre semmilyen emlékművet ne emeljenek. Elegendő, ha nyomorúságos földi maradványaim egy megszentelt helyen egyszerű körülmények között végső nyughelyükre kerülnek, amely annál kedvesebb számomra, minél inkább rejtve marad…”
Michael Hesemann könyve nem egyszerű életrajz. Sokkal inkább történelmi nyomozás, amely ledönti a hamis vádakat, és megmutatja azt az embert, aki a történelem egyik legsötétebb korszakában próbálta megőrizni az emberséget. Egy pápa története ez, aki nem hangos szónoklatokkal, hanem csendes, kitartó cselekedetekkel szállt szembe a gonosszal.
Egy rendkívül izgalmas, megrendítő és elgondolkodtató kötet mindazok számára, akik nemcsak a történelem eseményeire, hanem az emberi helytállás valódi arcára is kíváncsiak.
***
Aki XII. Piusz pápáról és a történelem ezen időszakáról szeretne még olvasni, azoknak a következő kiadványokat ajánljuk:
- XII. Piusz közelében
- A Keresztanya -Pascalina nővér
- A XX. század pápái
- Mondd el fiaidnak
- Végjáték a határon
- A szőttes túloldalán
