Anekdotagyűjtemény Szent II. János Pál pápáról
Karol Wojtyłát 1978. október 16-án választották pápává. A „messziről jött” egyházfő személye azonnal felkeltette az emberek és a média figyelmét. Újságírók százai keresték fel szülőföldjét, készítettek interjúkat közeli munkatársaival, barátaival, volt diáktársaival, tanítványaival. A történelmi, életrajzi adatok mellett barátai, tanítványai szívesen idézték fel a pappal, az egyetemi professzorral, az érsekkel kapcsolatos személyes élményeiket, az apró történeteket, amelyek sokszor többet árulnak el egy emberről, mint a száraz életrajzi adatok.
A Pap bácsi, kösd be a cipőmet című kötetbe a legkedvesebb és legjellegzetesebb anekdotákból válogattak. A könyvvel II. János Pál pápa szentté avatásának ötödik évfordulójára emlékeztek.
Karol Wojtyła 1920. május 18-án született a dél-lengyelországi Wadowicében. A róla szóló megemlékezések között fontos helyet foglalnak el a vele kapcsolatos jövendölések. Ezek közül számunkra megható volt az édesanyjáé, aki gyakran hangoztatta ismeretségi körében, hogy „Ez a gyermek nagyon nagy ember lesz.”
„Karol Wojtyła májusban született délután 5 és 6 óra között, amikor a közeli templomban épp a májusi litániát imádkozták. Édesanyja a szülőágyon arra kérte a bábát, nyissa ki az ablakot, hogy az újszülött első kiáltásai egybeolvadjanak Mária dicséretével.”
Ferenc pápától már olvashattunk arról, hogy az életszentségre való törekvéseink egészen kicsi, hétköznapi dolgokban is megmutatkozhatnak. A most megjelent, Szent II. János Pál pápáról szóló anekdotagyűjteményben is találhatunk néhány „hétköznapinak mondható eseményről” megemlékező történetet.
„A háború éveiben, amikor Karol fizikai munkásként dolgozott, társai gyakran észrevették, hogy korán reggel kabát vagy pulóver nélkül jelent meg a gyárban. Amikor megkérdezték, hová lett a kabátja, mindig azt felelte: Odaadtam valakinek, akivel út közben találkoztam, mert nagyobb szüksége volt rá, mint nekem. Hiába adtak neki újból valami melegebb ruhadarabot, az sem maradt sokáig nála.”
Wojtyła bíboros gyakran megfordult az orsolyita nővérek zakopanei házában. Mindig rendelkezésére állt egy szerény szoba, és a nővérek nem készültek különösebben a fogadására. Ők maguk szegényekkel foglalkoztak, és volt egy óvodájuk is. Egyszer az egyik kisfiú meglátta Wojtyła bíborost, aki épp akkor lépett ki a szobájából, és megszólalt: „Pap bácsi, kösd be a cipőmet!” A bíboros pedig a világ legtermészetesebb módján lehajolt, és megkötötte a kisgyermek cipőfűzőjét.
Az anekdotagyűjtemény a Szentatya minden életszakaszából idéz egy-egy történetet a születésétől kezdve egészen a haláláig. 1954-től kezdett tanítani a krakkói papi szemináriumban és a Lublini Katolikus Egyetemen. Hallgatói közül sokan próbálták megfogalmazni, mi az, ami leginkább megragadta őket professzorukban. Egyikük így fogalmazott:
„Éreztük, hogy szeret bennünket, mindannyian személy szerint, sőt, gyanítom, hogy titkon mindenki azt gondolta, őt szereti legjobban. Szeretetét élvezve mindenki azt és annyit meríthetett a tőle kapottakból, amennyit akart, és amennyire képes volt.”
Köztudott, hogy II. János Pál pápasága idején különösen sok szent és boldog példaképet emelt oltárra. A Szentatya azt szerette volna ezzel, hogy mindenki találjon számára kedves, szívéhez közel álló égi pártfogót, akihez imádkozhat, akinek közbenjárását kérheti. II. János Pál halála után szinte azonnal felmerült a kérdés, hogy ő maga kinek, milyen társadalmi csoportnak lehetne a védőszentje. Személyi titkára egy nyilatkozatában „a szabadság és a szolidaritás védőszentje” cím lehetőségét vetette fel, Rakoczy püspök pedig a „családok védőszentjévé” nyilvánítaná a lengyel pápát, míg mások az emberi jogok égi pártfogóját látják benne. Kérjük bátran az ő közbenjárását, segítségét.