Öt évvel ezelőtt jelent meg dr. Csókay András Idegsebészet és hétköznapi misztika című könyve, amelynek mintegy folytatásaként tekinthetünk a közelmúltban megjelent Orvosmissziók Jézus-imával című könyvre. A szerző vallja, hogy az elmúlt öt évben rengeteget segített neki a Jézus-ima munkája során is.

“A legmélyebb énünkben eredendően csupa jóság van. Erre rárakódik egy fájdalomtest vagy fájdalomréteg, amelyben megtalálhatók az elszenvedett sérelmeink, rossz érzéseink, elkövetett bűneink miatti szomorúság, valamint rosszra indító hajlamaink, és így tovább. Ezzel nem akarunk állandóan szembesülni, ezért egy “betonréteget” építünk fölé, és e fölött élünk. A felszínen lehetünk vallásoskodók, jócselekedet-halmozók. Mindennapi életünket fogyatékosságainkkal együtt éljük. A felszínen megtart minket a televízió, a rádió, a kultúra, a mobil, a Facebook, az internet, a YouTube; egyszóval “megy állandóan a mozi.” Egy a lényeg: ne kelljen szembesülnünk valós énünkkel…”

A szerző vallja, a

“Jézus-kapcsolat az örökkévalóságba emel személyes énem elvesztése nélkül. Ez a kapcsolat testem elporladása után is személyes és meghitt marad. Az örökkévalóságban élünk. Már most is. Ebbe lépünk be a keresztség által. Ha a mély imádság során felbomlik a fájdalomtestem és kiürül, akkor termékeny talajjá válik bennem.”

A szemlélődő ima gyakorlatáról is tanít a szerző.

“Mi történik az ima során? Tudatosítom magamban, milyen érzések vannak bennem. A mesterek azt tanítják, hogy nyugodtan ülve vagy térdelve figyeljem a légzésemet, a tenyerem közepébe fókuszálva. Kilégzésre azt mondom: Jézus; belégzésre: Krisztus… A csendben jönnek a gondolatok, ürül a sötét rétegem, az egóm dobja fel a múltbeli dolgokat, fájdalmakat, szenvedéseket. Kitartok. Megfigyelem, hova lokalizálódik a rossz érzés… És amikor megvan, kimondom, milyen rossz érzésem van, például félek, haragszom, és azt is kimondom, Szabad így lennie. Ezzel távolságot tartok a rossz érzésemtől. Már nem vagyok benne ebben az állapotban, hanem kívülről nézem. Lassan feloldódik.”

A kiadvány érdekessége, hogy a szerző missziós útjai során készült fotóiból is közöl egy válogatást. Beszámol orvosmissziós küldetésének kezdetéről, Isten-kapcsolatáról és az abból merített hatalmas erőről. Medjugorjétől Nigérián át Bangladesig kísérhetjük őt, közben számos sikeres és érdekesebbnél érdekesebb orvosi történet részesei is lehetünk.

Dr. Csókay András eddig megjelent kiadványai: