Milyen volt Jézus megjelenése, karaktere, misztériuma? Ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a válaszokat Pino Pellegrino atya, a lélektan és a neveléstan tanára, negyven könyv és számos tanulmány írója, folyóiratok és tudományos lapok keresett szerzője. Jézus alakját bemutató könyvéről így vall a szerző:

„Amikor azt mondjuk, Jézus… első hallásra rokonszenv ébred bennünk, mert nagy vonzereje van. A Földön annyi embert mint ő, senki más nem tudott megmozgatni.”

„Rokonszenves az első látásra, mert az emberiség sorában hozzá hasonlót sem találunk. Ő testvérünk, ideálunk, a mi Istenünk. Ezt írom le ebben a könyvben. A könyv elsősorban a fiatalokhoz szól és azokhoz, akik lélekben fiatalok maradtak, akik nemcsak lézengeni, hanem élni akarnak. Azokhoz, akik lelküket erőssé akarják tenni.”

Ezek a gondolatok még inkább célként lebeghetnek előttünk a nagyböjti időszakban. A könyv stílusa meggyőző, világos, szemléltető, minden sorából a nagy Szereplő tekint ránk.

Pellegrino atya könyve első fejezetében hangsúlyozza, hogy Jézus nem egy fantazmagória volt, és nem csupán látszatra volt ember, hanem az volt testben és lélekben egyaránt.

„A földön aludt vagy pedig egy gyékényen…, úgy étkezett, ahogy a korabeli szegények étkeztek… A mi vizünket itta… Ugyanazt a Holdat látta, amit napjainkban mi is látunk.”

Emellett pedig

„Jézus Isten is volt…”

Vele elkezdődött a lehetősége annak, hogy emberek legyünk.

„Ha Jézus nem született volna meg, hiányozna valami az életünkből, amiért érdemes embernek lenni.”

Pellegrino atya könyvéből bibliai idézetek, különböző gondolkodók segítségével megismerhetjük Jézus nemcsak külső személyiségjegyeit, hanem személyiségét is. Bibliai példák segítségével mutat rá a szerző olyan tulajdonságokra, mint önzetlenség, optimizmus, kitartás. Minden fejezet végén az adott témához kapcsolódó imádságokat találunk, amelyek szerzőik gondolatai és hitvallása által még közelebb viszik az olvasót Jézushoz. Kalkuttai Szent Teréz anya Jézusról szóló gondolatai a következők:

Az Ige, amelyet ki kell mondani.
Az Igazság, amelyet el kell beszélni.
Az út, amelyen haladnunk kell.
A világosság, amelyet meg kell gyújtani.
A szeretet, amelyet meg kell élni.
Az öröm, amelyet meg kell osztani.
Az áldozat, amelyet föl kell ajánlani.
A béke, amit szét kell szórni.
A kenyér, amit meg kell enni.
Az éhes, akit táplálni kell.
A szomjas, akinek enyhíteni kell szomját.
Az egyedülálló, akit szeretni kell.
Az újszülött, akit be kell fogadni.
Az idős, akit szolgálnunk kell.
Jézus az én Istenem.
Jézus az én jegyesem.
Jézus az én életem.
Jézus az én egyetlen szerelmem.
Jézus az én mindenem.
Jézus számomra egyedüli.