Kis történetek a Nagy történetről
Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk főünnepén, március 19-én. Szent József a leghallgatagabb szent az egyháztörténelemben. Egyetlen szavát sem jegyezte fel a Szentírás vagy a szájhagyomány. Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. József nem volt Jézus apja, de apukaként, édesapaként nevelte Jézust.
Jézust, akinek példabeszédeiről írt könyvet még 2023-ban Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök. Kötetében lelkigyakorlatokon elhangzott elmélkedéseket olvashatunk, melyek abban szeretnének segítséget nyújtani számunkra, hogy Jézus példabeszédeit újra, mélyebben, értőbb szívvel meghallgassuk.
„Egyes bibliakutatók a példabeszédeket Jézus ’harci fegyvereinek’ nevezik. {…} Jézus példabeszédei az evangéliumnak különlegesen értékes részei. {…} A példabeszédek szíve igazából maga Jézus. Ő az, akiben Isten nagy története valóban megtörtént, testet öltött. Ő a búzamag, aki elhal, és százszoros termést hoz (Jn 12,24)”
Olvashatunk a nagy történetről, Isten országáról, a megtérésről, hűségről, nagylelkűségről, odaadásról, imádságról, küldetésről:
„Egy házasságnak vannak hatalmas kihívásai, nagy mélypontjai, és oda sok tartalék olaj kell: sok szeretet és hűség, megbocsátás és újrakezdés, egymásra szentelt idő, közös imádság {…} Talán sokszor az életünk, egy házasság, vagy akár a papi, szerzetesi élet olyannak tűnhet, mint egy {…} kicsit kopár szántóföld, értéktelen, nehéz. Néha a házastársak egymást szürkének látják. 5-10 év házasság után, amikor az első nagy fellángolások elmúlnak, a lila köd eltűnik, akkor olyan kopárnak tűnik a másik, sok-sok hibával, hétköznapisággal. Jézus, mintha erről is beszélne, hogy ennek a látszólag kopár életünknek a mélyén hatalmas kincs van. Az életünk szántóföldjében kincs van elrejtve, de ez a kincs csak a hűségesé, csak azé, aki kitart a maga szántóföldje mellett, odaad érte mindent. Aki nem cserélgeti le, nem megy tovább roncsokat hagyva el maga mellett az élete útján, hanem leás a mélybe, az megtalálja ezt a kincset. A kincs a hűségesé! Aki csak felszínesen bele-belekap egy másik életbe, váltogatja az élettársait, az megússza a házasság nagy drámáját, súlyát és terhét, könnyedén továbbáll, de soha nem fogja megtapasztalni a házasságban rejlő igazi, megrendítő, drámai örömet. Nem fogja átélni, hogy mit jelent az, amikor egész önmagamat odaadtam, és ő is egész önmagát odaadja nekem. A gyöngeségem, sebeim ellenére, így, ahogyan vagyok, a szürkeségemben is szeret.{…} A szeretet isteni magja titokzatos erőt rejt magában. Sebeket gyógyít, végzetesen elrontottnak tűnő helyzeteket helyrehoz, megtört kapcsolatokat újjáteremt.”
„Néha nem jutunk el odáig, hogy fölismerjük: megbántottam Istent, és ez mennyire fáj. Néha azt sem éljük át, hogy megbántottam a testvéremet, a felebarátomat, és ez mennyire fáj. Néha csak azt éljük át, hogy ahova jutottam, az szörnyű {…} Amire azonban Jézus nagyon határozottan tanít, s amit parancsol, az az, hogy soha a lelkünkben rosszakaratot mások iránt ne tűrjünk meg! A rosszakarat, a gyűlölet egy mérgező gyökér, amit ha engedünk a lelkünkben meggyökeresedni, akkor az egész életünket megrontja, megmérgezi. Mindenkivel szemben, bármit is tett velünk, jóakarattal legyünk, segítőkészséggel, testvéri odafordulással. Nem kell, hogy legjobb barátunk legyen. Az ellenségünk nem lesz a legjobb barátunk, de kell, hogy őt az élete útján segítsük.”
Székely János a példabeszédek mellett, azok jobb megértése érdekében rengeteg hétköznapi történetet sző bele elmélkedésébe, köztük személyes élményeit is, melyek lelkének ébredését segítették, kísérték. Felidézi, hogy milyen szép volt gyermekkorában, amikor az édesapja esténként hazatért – mindig igen sokat dolgozott –, és az édesanyja nagyon várta.
„Amikor a kulcs megcsörrent a zárban, Anyukám gyorsan megtörölte a kezét, szaladt ki, és ahogy nyílt az ajtó, mindig átölelte Édesapámat. Minden este így indult. Gyönyörű volt ezt látni! Ebben a szeretetben, békességben nőhettünk fel. Édesanyám fiatalon is mindennap ment misére. Számára ez létkérdés volt, innen merítette az erejét, örömét, belső békéjét.”
Egy másik történet Németországban játszódik:
„Egy asszony az édesapja halála után kapta kézhez az apai végrendeletet, s ekkor kellett azzal szembesülnie, hogy semmit nem örökölt az apjától. Mindent a húga kapott meg; a házat, az összes készpénzt és még azt a kicsi telket is, amit pedig az édesapjuk mindig őneki ígért. Rá kellett döbbennie, hogy nemcsak az anyjuk, de az apjuk sem szerette őt soha igazán. Mindig a húga volt a kedves, őt mindig ajnározták, dicsérték. Az asszony annyira elkeseredett, hogy felhagyott addig végzett karitatív munkájával is. Inni kezdett, egy év múlva kórházba került. Itt az egyik nap egy kerekesszékben ülő idős asszony ragyogó arccal köszönt neki, és azt kérdezte: „Nem ismer meg? Én vagyok az, akihez három évvel ezelőtt annyit járt be a kórházba a karitásztól. Én akkor egy rettenetes baleset után voltam. Elvesztettem mind a két lábamat, öngyilkos akartam lenni. De magából annyi fény áradt, annyi erő! Magának köszönhetem az életemet!” Aztán még megkérdezte: „Már nem jár be a kórházba?” Az asszony zavartan mondta: „Nem. Most én is beteg vagyok” – aztán elköszönt. Bement a saját betegszobájába, odaállt a tükör elé. Nézte az annyira megváltozott, megkeseredett, összezavarodott arcát, és megkérdezte magától: „Mi is történik velem mostanában? Elvesztettem volna a hitemet, az életem forrását?” S akkor hirtelen teljesen világos lett a számára: nem az ő dolga, hogy a szülei fölött bármifajta ítéletet mondjon. Egyedül Isten látja a szíveket, egyedül Ő ítélhet. Aztán pedig az is teljesen világos lett a számára, hogy ő az Istennek mindig végtelenül kedves gyermeke volt, és az is maradt. Odalépett az ablakhoz, kint ragyogóan sütött a Nap. „Az asszony szívét hatalmas forróság járta át. Néhány hét alatt meggyógyult.”
Imádkozzunk, ismerjük meg a példabeszédeket, teljesedjünk ki a kiadvány által. Minden fejezet végén elmélkedhetünk magunkról is az ott feltett kérdések segítségével.
„Az imádság lényege végtelenül egyszerű! Találkozni a mennyei Atyával, teljes egészében, feltételek nélkül a kezébe tenni az életünket”
