Amikor a teológia és az irodalom egymásra találnak – Papp Miklós gondolatai Tolsztoj nyomán
Az Ecclesia Kiadó gondozásában megjelent kötet Papp Miklós görögkatolikus pap és morálteológus tollából ismét azt bizonyítja: a hit tudományos művelése és a lelkipásztori érzékenység nemhogy nem zárják ki az irodalmat, hanem egyenesen igénylik azt. Sokan ismerik és szeretik Dr. Papp Miklós előadásait és írásait, melyekben az etikai gondolatok soha nem önmagukban állnak. Mindig társul hozzájuk teológia, liturgia, filozófia – és igen, szépirodalom is.
Meggyőződéssel vallja, hogy a hit gyakorlása és a teológia tudományos művelése nem pótolja az irodalmat. Szent II. János Pál pápa szavai szerint:
„a kultúra az, ami által emberebb lesz az ember.”
Az emberség gazdagságához pedig csodaszép gondolatokkal járulnak hozzá az írók, költők, művészek – hiszen végső soron ugyanazon Lélek inspirálja őket is.
Nem véletlen, hogy korábbi ajánlónkban, az Íme, az ember című könyv kapcsán is az ember teljességéről írtunk. Arról, hogy az ember több, mint funkció, több, mint teljesítmény, több, mint biológiai létező. Papp Miklós mostani kötete ezt a gondolatot új dimenzióba emeli – különösen Tolsztoj fényében.
„Ám a botrány az, ha az embernek (saját magunknak és másoknak is) csak a testi szükségleteire vagyunk tekintettel. Tolsztoj egyenesen bűnnek nevezi ezt. Mi ebben a bűn? Nem arcul csapása ez a sok szeretetszolgálatnak, az adakozóknak, az ingyenkonyháknak? Tolsztoj a másik ember megalázásának tartja, ha csak enni akarunk neki adni. Ha csak az éhező vagy beteg testtel azonosítjuk a másik embert. Mintha tényleg letudnánk őt és a saját lelkiismeret-furdalásunkat azzal, hogy a fölöslegünkből adunk neki és csak a testi szükségleteire fókuszálunk szánakozóan, hatalmas érzelmi intelligenciával, vallásos pátosszal…”
Ez a gondolat nem a karitatív szeretetszolgálat ellen szól. Arra figyelmeztet, hogy az ember nem redukálható szükségletek halmazára. Az ember személy. Lélek. Történet. Vágy. Sebzettség. Méltóság.
Ha csak a testét látjuk, akkor – bármilyen jószándék vezérel is – valójában keveset látunk belőle. És talán keveset látunk önmagunkból is.
Tolsztoj mint lelki tanítómester
A kötet egyik különleges erőssége, hogy Papp Miklós nem egyszerűen idézi Tolsztojt. Nem pusztán rámutat egy-egy briliáns gondolatra, hanem engedi, hogy a Lélek tovább vezesse – mintegy dobbantónak használva a nagy orosz író mély meglátásait.
„Tolsztoj egy olyan óriás, akinek a gondolatain érdemes inspirálódni. Nemcsak hihetetlen emberismerettel, filozófiai és pszichológiai meglátásokkal rendelkezett, hanem mindezeket igazán lélekig elérő művészi sorokba tudta önteni.”
Az olvasó nem csupán egy teológiai elemzést kap, hanem egyfajta lelki párbeszédbe kerül Tolsztoj és Papp Miklós gondolataival – és talán saját belső világával is.
Nem jót tenni, hanem jóvá válni
A könyv egyik legmélyebb üzenete így hangzik:
„…a sok jó tettünk előtt a legfontosabb önmagunkat jóvá tenni. Nem egyszerűen jót tenni, hanem jóvá válni, jónak lenni.”
Ez a különbségtétel alapvető. A keresztény élet nem csupán erkölcsi teljesítmény, nem a jócselekedetek halmozása, hanem átalakulás. Belső formálódás.
„Aki kicsit belefáradt a jó tettekbe, forduljon a belső világa felé, s akinek elfáradt a belső világa, kezdjen el sok jót tenni.”
Ez a kölcsönhatás – belső és külső, tett és szív – végigvonul a könyvön.
Különösen megrendítő Tolsztoj naplójának részlete a haragról: amikor valaki megbánt minket, s bár külsőleg fegyelmezettek maradunk, a szívünkben mégis ott marad a keserűség. A harag „besurran” és trónra ül. Milyen ismerős lelki dinamika! És mennyire aktuális a válasz: alázatot, gyöngédséget kell gyakorolni, hogy „kitömjénezzük” szívünkből ezt a sötét jelenlétet.
Ez a könyv nem idealizálja az embert – de komolyan veszi a megtérés lehetőségét.
Az imádság mint komplex történés
„Legyen fontos mindenek előtt a közös imádság, hiszen az imádság egy komplex történés, ezer dolog történik benne: Isten imádásán túl egymásnak is szerelmet vallunk, az imában megbocsátunk, emlékezünk, tervezünk.”
Ez a gondolat különösen felszabadító: az imádság nem pusztán kötelesség vagy vallási gyakorlat, hanem az emberi kapcsolatok mélyítése, a közösség építése, a szeretet újra és újra kimondása.
Nagyböjt és húsvéttudat
A böjti időszakhoz közeledve különösen aktuálisak a kötet sorai:
„A nagyböjt a bűnök belátásának és a szív ellágyításának az ideje.”
A megtérés nemcsak gondolkodásbeli korrekció:
„…van úgy, hogy előbb az életvitelt kell tisztábbá tenni, s az majd hatással lesz a bűnös logika megtisztulására. Minden böjti időszak erre a kettős útra indít el, a nagyböjt a teljes embert hívja megújulásra.”
És talán az egyik legszebb különbségtétel:
„Mi nem a haláltudat, hanem a húsvéttudat miatt akarunk autentikusan élni.”
Ez a gondolat mélyen keresztény perspektívát ad: nem a puszta elmúlás tudata, hanem a feltámadás reménye alakítja életünket. Isten „megmenti belőlünk a szeretet gyümölcseit, és kitisztítja a salakot.” A haláltudat és a húsvéttudat együtt egy gyönyörűséges életmű felépítésére vezethetnek.
Nagypéntek embersége
Megrendítően aktuálisak a nagypéntekről szóló reflexiók is. Jézus beszél a haláláról – a tanítványok pedig nem akarják meghallani. Mennyire hasonlítunk rájuk, amikor menekülünk a szenvedés és a halál témájától.
A könyv arra hív, hogy ne legyünk „érzéketlen hallgatók” haldokló szeretteink mellett. Hogy merjünk őszintén búcsúzni. Hogy figyeljünk a finom gesztusokra, és mi magunk is adjunk ilyeneket. Hogy a szó tisztító és vigasztaló erejét bevigyük a legnehezebb élethelyzetekbe is.
„Az evangéliumot olvasva kiderül, hogy Krisztus nem volt erőtlen: hihetetlen erőt mutat minden szava, gesztusa, kereszthalála, feltámadása.”
Ez az erő nem harsány, hanem átalakító. Nem agresszív, hanem életet fakasztó.
Miért érdemes kézbe venni?
Ez a könyv nem nehéz teológiai értekezés, nem szakembereknek szóló, elvont fejtegetés. Épp ellenkezőleg: meglepően olvasmányos, sodró és közérthető. Úgy beszél mély dolgokról, hogy közben nem terhel túl, hanem meghív. Gondolkodásra, elcsendesedésre, újrakezdésre.
Papp Miklós stílusa személyes és világos. Nem bonyolítja túl a fogalmakat, hanem történetekkel, irodalmi példákkal, hétköznapi tapasztalatokkal teszi átélhetővé a legmélyebb teológiai igazságokat is. Ezért válik a könyv egyszerre gazdaggá és könnyen befogadhatóvá.
Olyan kötet, amelyhez érdemes visszatérni, aláhúzni, elidőzni felette.
Segít újraértelmezni a jótetteinket, a belső küzdelmeinket, az imádságainkat, a böjti utunkat, sőt még a halálról való gondolkodásunkat is.
Papp Miklós teológiája valóban „pazar módon összetett”: etika, teológia, liturgia, filozófia és irodalom találkozik benne – de végső soron mindez az emberség gazdagodását szolgálja.
És talán ez a könyv legnagyobb ajándéka: segít emberebbé válni.
***
És ha már Tolsztoj gondolatai ilyen erőteljesen átszövik ezt a kötetet, érdemes kézbe venni magát az orosz mestert is. Különösen ajánljuk a Járjatok világosságban című írását, illetve a húsvéti időszakhoz kapcsolódva pedig az Út a hajnalba novelláskötetből A gyertya című elbeszélést.
