Böjte Csaba atya elmélkedni hív bennünket a Hiszek a szeretet végső győzelmében című könyve lapjain. Csaba atya vallja, a nehézségek Isten ajándékai, a gyűlölködés, az ellenségeskedés és a harag mind-mind teher csupán. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha egy hatalmas csomagot cipelne, és úgy akarna feljutni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban a rosszat látja, annak az élete pokol. Csaba atya felhívja figyelmünket arra is, hogy úgy érdemes élni, ahogy Jézus tette: szabadon, szeretetben, mindenkivel jót téve. Jó dolog Jézus útján járni. E gondolatok szellemében készült el ez a kiadvány is.
A ferences szerzetes rávilágít arra is, hogy sokszor kitalálunk magunknak mindenféle bajt, gonoszságot, amin aztán napokig, hetekig rágódhatunk, ahelyett, hogy szétnéznénk környezetünkben, és mások gondját segítenénk enyhíteni.
„Azáltal, hogy másokon segítek, egyszerűen észre sem veszem, hogy van-e nekem gondom, bajom. Nem kell kitalálnom mindenféle imamódozatokat, fejreállást meg légzésgyakorlatokat, hogy találkozzam Istennel: Ő nagyon gyakran kopogtat az ajtómon.”
Csaba atya könyve lapjain hangsúlyozza a másokon való segítés fontosságát. Ezáltal túlléphetünk önmagunkon is.
„Bennem nagy szabadság van, mióta megértettem, hogy gyümölcsöt kell teremjek, maradandó gyümölcsöt. Ez az én dolgom, és a magam belső lelki életét és minden mást a Jóistenre bízhatok. Nem azon gondolkozom, hogy mi lesz Erdély jövője, sorsa, és az én lelki világom rezdülései se fontosak. Az éhes kisgyermek a fontos, akinek ennem kell adnom, és emellett eltörpül minden.”
Az önzetlenség, a másokon való segítés mellett a mindennapi környezetünk apró csodáiban rejtőzködő Isten iránti szeretetről is tanít bennünket. A körülöttünk lévő apró, szép, értékes dolgok, kis csodák mind-mind boldoggá tehetik napjainkat, üdíthetik lelkünket, amennyiben észre tudjuk venni azokat, és hálát tudunk adni értük Teremtőnknek.
„Kicsit maradj csendben, ha van rá módod, menj ki a természetbe, próbálj örvendeni annak, aki, ami körülötted van! Tölts magadnak egy pohár vizet, s gondolj arra, hogy az a földből jön – Isten ajándéka. Abból a sáros földből, amelyből mi is vétettünk. Igyál, oltsd a szomjadat. Gondolj arra, hogy milyen csodálatos, ahogy természeted megújul a vízből, napfényből. Falj hozzá kenyeret, nyugodtan, csendesen rágd össze, érezd, ahogy a szád megtelik „élettel”. Élvezd az ízét, s gondold el, hogyan született a gabonaszem, miként jött ki a földből, ingott a szélben, hogyan lett belőle kenyér – Isten ajándéka. Nézd meg a saját kezedet, s örvendj annak, hogy van kezed! Teljen el szíved hálával, örömmel, fénnyel, és mondd: Uram, köszönöm neked mindezt! Köszönöm, hogy vagy, hogy ilyen egyszerű vagy! Köszönöm, hogy vagyok, köszönöm minden szép ajándékodat! Legyen benned szent kíváncsiság, bontsd ki a karácsonyfa alatt levő csomagjaidat! Lehet, hogy ott élsz valaki mellett, akit Isten ajándékul szánt neked, de te még nem fedezted fel őt a magad számára.
Ha esketek, azt szoktam mondani a vőlegénynek: Isten téged annyira szeretett, hogy megteremtett egy leányt, tizennyolc–húsz évig nevelte és most ajándékba adja neked. A te feleséged, öleld át, szeresd! És fordítva is igaz, hogy Isten annyira szerette a melletted álló leányt, hogy téged megteremtett neki; legyen valaki, aki által megsimogathat téged. Ezen is el kell gondolkozni. Isten általam akar megsimogatni egy gyermeket, általam akarja szebbé tenni a földet, általam akarja boldogabbá tenni az embereket. Én, te – Isten munkatársai, szőlőmunkásai vagyunk, lehetünk. Adná Isten, hogy ezt mindannyian átéljük, megéljük, s ez bennünket boldoggá tegyen.”