Június 14-én, szombaton a szombathelyi Székesegyházban papszentelés, jubiláns lelkipásztorok hálaadása lesz, melynek apropóján most egy olyan könyvet szeretnénk a figyelmébe ajánlani, melyben fiatal papok vallanak életükről, hivatásukról, nehézségeikről, küzdelmeikről, örömükről. A Szent István Társulat kiadásában megjelent könyv, a Jöjj, kövess engem címet kapta.
Ahogyan a kiadvány szerkesztője, Beran Ferenc fogalmaz:
„Ebben a nehéz időben különösen fontos, hogy a hívást elfogadó és a küldetést vállaló fiatal papok tanúságot tegyenek hivatásuk történetéről. Hogyan ismerték fel a hívó szavakat, hogyan hagyatkoztak rá, és a kapott kegyelem hogyan bontakozik ki életükben? A kötetben tizenkét fiatal pap vall életéről. Őszintén írnak a belső és külső akadályokról, nehézségekről és az örömökről. A könyv elsősorban azok számára lehet fontos, akik az életre szóló döntés előtt állnak, de azok számára is értékes lehet, akik felelősséget éreznek papi hivatások kibontakozásáért: imádkoznak azért, hogy a kiválasztottak a hívást meghallják, jelzik feléjük, hogy látják bennük az elvetett magok kezdeti hajtásait, és készek arra is, hogy megerősítést adjanak számukra.”
(Brezina Balázs, Forgács Balázs, Kovács Gergő Vilmos, Kovács Zoltán, Dr. Kulcsár Dávid, Molnár Erik, Mórocz Tamás, Ifj. Obbágy László, Óra Krisztián, Riesz Domonkos, Tóth Tibor, Varga Csaba – a szerk.)
Rendkívül sok értékes gondolattal ajándékoznak meg bennünket a kötetben szereplő atyák, akik közül a Szombathelyi Egyházmegye papja, Óra Krisztián atya gondolataiból ragadtunk ki néhányat:
„Tizenharmadik papi évemet kezdtem el idén. Soha nem kértem semmit, de amivel megbíztak, azt szívesen elfogadtam, és Isten segítségével megtettem. Hiszem, hogy egyházi elöljáróim döntései által mindvégig az Isten vezetett. Sokkal többet kaptam, mint adtam. Voltak, vannak és lesznek hibáim, bukásaim, de tudom, hogy mindezek ellenére Isten szeret, és minden nap igent mond rám. Nem érzem, hogy lenne egy külön korosztály, réteg, akihez ragaszkodnom kellene. Hiszem, hogy minden emberhez küld az Isten, akivel találkozom és akivel kapcsolatba kerülök. Pál apostollal én is mondom: Isten kegyelme cselekszik és adja a növekedést. Ha nehéz a hivatás, akkor is az Apostollal vallom: „tudom kinek hittem”. Az Isten hűsége az, amely őriz és újra-újra bátorít engem. Papi szolgálatomban akkor tapasztaltam meg leginkább az Isten jelenlétét, amikor bátran mertem kilépni és odaszegődni a legelesettebbek, legkisebbek mellé, akikben az Isten önmagával ajándékozott meg engem.
Kedves Olvasó! Légy imádságos, nagylelkű,
és légy mindig szabad az Isten akaratára! Ha
megteszed, amire hív, akkor leszel igazán boldog.
Ha hibázol, elesel, rosszul döntesz, ne essél kétségbe.
Hiszen Isten azért küldte Jézust a világba,
hogy megmentse azt, ami elveszett.
Hagyd magad mindig megmenteni!”
Dr. Martos Levente Balázs püspökatya szavaival élve, ajánljuk ezt a kiadványt mindazoknak, akik kíváncsiak a papság belső életére, arra, mi és hogyan motiválja Jézus mai tanítványait, hogy a papi hivatást válasszák.
„Amikor Istennek igent mondunk, az életünkben és a világban is növekszik a szeretet, a szabadság és a nagylelkűség.”