Ferenc pápa április 28. és 30. között Magyarországra látogat. Az apostoli út mottója: „Krisztus a jövőnk!” A Magyar Kurír Új Ember kiadványok sorozatában a Szentatya érkezésére készülve adta ki a kötetet, amely a 2016. december 7. és 2017. október 25. között elmondott, a keresztény reményről szóló harmincnyolc katekézist tartalmazza. A beszédeket Tőzsér Endre SP fordította magyar nyelvre.
A remény kapcsán Ferenc pápa a 2016. december 7-én a következőket tanította:
„Roppant fontos dologról van szó, a remény ugyanis nem csal meg! Az optimizmus megcsal, de a remény nem. Igen nagy szükségünk van rá ezekben a sötét időkben, amikor sokszor riadtan látjuk a körülöttünk tapasztalható rosszat és erőszakot, megannyi testvérünk fájdalmát. Reményre van szükségünk! Elveszettnek s kissé csüggedtnek érezzük magunkat, mert tehetetlenek vagyunk, és azt hisszük, a sötét felhők sohasem fognak már eloszlani. De nem szabad hagyni, hogy a remény elhagyjon bennünket, mert Isten az ő szeretetével együtt jár velünk.”
„A mi reményünk egy személy, mégpedig az Úr Jézus, akinek élő jelenlétét felismerjük magunkban és testvéreinkben, hiszen Krisztus feltámadt.”
„Menjünk el Krisztus sírjához, lássuk az elmozdított kősziklát, és gondoljunk arra, hogy Isten egy nem remélt jövőt készít nekem és mindannyiunknak. Menjünk el saját sírunkhoz – mindnyájunknak van egy kis sírja belül –, és lássuk meg, hogy Isten képes itt is feltámadást adni. Itt boldogság van, öröm és élet van, ahol mindenki csak azt hitte, hogy szomorúság, vereség és sötétség uralkodik. Isten a legkopárabb kövek közül hajtatja ki legszebb virágait.”
„A jövőt még nem ismerjük, de tudjuk, hogy az élet legnagyobb kegyelme Jézus Krisztus: Ő Isten ölelése, aki utunk végén vár ránk, de aki már most kísér és vigasztal bennünket utunkon.”
„Ha egységben maradunk Jézussal, a nehéz pillanatok hidege nem bénít meg bennünket, és ha az egész világ a remény ellen prédikálna, ha azt mondaná, a jövő csak sötét fellegeket hoz, a keresztény tudja, hogy abban a jövőben ott van az Úr visszatérése.”