Aki ismeri Michael Hesemann műveit, az tudja, hogy a német történész és újságíró mindig a keresztények körében leginkább érdeklődésre számot tartó témákat vizsgálja. A szerző legújabb, a fatimai jelenések 100. évfordulója kapcsán íródott könyve bevezeti az olvasót Fatima történetébe és rávilágít arra, hogy a Szűzanya száz évvel ezelőtti intése ma is időszerű és mindenképpen figyelmet érdemel, hiszen korunk keresztényellenes erői nemcsak általában az emberi civilizációnak üzentek hadat, hanem kifejezetten Európának és „Rómának”.
1917. május 13-án a Szűzanya megjelent három pásztorgyermeknek a portugáliai Fatimában. Az első jelenést további öt alkalom követte június és július 13-án, augusztus 19-én, valamint szeptember és október 13-án. A Szűzanya a jelenések alkalmával három titkot bízott a gyerekekre, Lúciára, Jácintára és Ferencre. A titkok jelentőségéről XII. Piusz pápa így vélekedett:
„A fatimai üzenet a Mária által véghez vitt legerősebb isteni beavatkozás az Egyház és az emberiség történetében az apostolok halála óta.”
Hesemann a fatimai események keresztény és nem keresztény vonatkozásait is áttekinti könyvében.
„Sok találgatás látott már napvilágot arról, hogy »valójában« mi állhat a jelenések mögött. Hisztéria lehetett, vagy skizofrén rohamok? Ennek ellentmond a gyerekek mély, belső megelégedettsége a jelenés után, a beszámolók egyezése, és szimbolikájuk erős kifejező ereje. Vallási motivációjú vágyálom lett volna? Ez talán igaz lehet misztikus hajlamú szerzetesekre és apácákra, de egészen biztos, hogy nem igaz ezekre az igazi, falusi pásztorgyerekekre, akik sokkal jobban szerettek játszani, mint rózsafüzért imádkozni, és az első jelenést is legszívesebben elfelejtették volna” – véli a szerző.
Az első jelenés után a gyerekek történetét sokáig kétkedve, sőt ellenségesen hallgatták meg még családtagjaik is. Egyedül Marto Ferenc és Jácinta családjából vélekedett másképp Ti Marto:
„Amióta világ a világ, az Isten Anyja újra és újra, más-más módon jelent meg. Ezek mind fontos események voltak. Amennyiben ezek az események nem történtek volna meg, a világ még rosszabb lenne, mint amilyen amúgy is. Isten hatalma nagy, nem érthetünk meg mindent, ezért legyen meg az Isten akarata.”
A szerző leírásából részletesebben megismerhetjük a három gyerek életét a jelenések előtt, és az utána következő időszakot is. Hesemann beszámol saját fatimai zarándoklatairól és élményeiről is, továbbá a történész szemével is vizsgálja a jelenéseket kitekintve a világban 1917 körül – elsősorban Oroszországban –, továbbá a közelmúltban, valamint a napjainkban zajló eseményekre is. S hogy a pásztorgyerekek előtt miért éppen 13-án jelent meg a Szűzanya, arról a szerző az alábbiakat gondolja:
„Első utalás lett volna ez Oroszországra, ahol 1917-ben még azt a Julianus-naptárat használták, amely az orosz ortodox egyház egyházi naptáraként a mai napig érvényben van? Ezen felül Mária a tizenhármas számmal a tizenhárom apostolra, tehát az egyházra és a fiára utal.”
A szerző a kiadványban közli többek között XVI. Benedek pápa gondolatait a fatimai titokról, foglalkozik azzal, hogy hogyan vizsgálja az Egyház a Mária-jelenéseket, és közli a titkok teljes szövegét. A könyv magyar fordítását kézbe vevők dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek személyes hangvételű ajánlóját, valamint a magyar kiadás létrejöttét elősegítő dr. Perger Gyula toronyi plébános, püspöki referens atya a fatimai események magyar vonatkozásait áttekintő utószavát is elolvashatják.
