Házaspároknak szánt gyógyító gondolatokat tartalmaz a Hívom a családokat című kötet, amelyet Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek a következő, ma igencsak aktuális és sok vitát kavaró gondolatokkal ajánl az olvasónak.

„Mindig is az volt a meggyőződésem, hogy a cölibátus és a házasság úgy összetartozik, mint a kilégzés és a belégzés, vagy ha úgy tetszik: a fociban a védekezés és a támadás. Hogy melyik a fontosabb? Ennek a kérdésnek nincs értelme, hisz egyik sem létezik a másik nélkül. Ahogy a papok és szerzetesek sem az égből szállnak alá, hanem családokból származnak, úgy a családoknak is szükségük van az előbbiek támogatására. Amíg nyüzsögtek a cölibátusban élő papok és szerzetesek, addig nyüzsögtek a sok gyermeket nevelő házaspárok is, és amíg bőségben voltak szép családok, addig bővelkedtünk szép papi és szerzetesi hivatásokban is.”

Bíró László püspök atya könyve erősíteni szeretné a családok egységét, tanácsot ad, összetartásra, türelemre, szeretetre ösztönöz, hiszen a család az emberi közösség alapsejtje. Márfi Gyula azt mondja, Isten nem önmagában álló rideg magányosság, hanem szeretetközösség: Atya, Fiú és Szentlélek, vagyis három személy lét- és szeretetközössége. Isten család mivolta tükröződik a növény- és állatvilágban, de leginkább az emberekből álló családban.

„Amikor férj és feleség átölelik egymást és amikor gyermekeik csillogó szemeibe néznek, magából az isteni szeretetből tükröznek valamit vissza.”

A házasság jó esetben erős, megtartó, biztonságot nyújtó közösség tagjai számára, azért azonban, hogy mindig a jézusi szeretet jegyében, jól, hatékonyan, mindannyiunk javát szolgálva működjön, folyamatosan dolgozniuk kell a család tagjainak. Érvek, akaratok, személyiségek feszülnek egymásnak. Konfliktusok kerekednek, amelyeket – ha minden jól megy – sikerül elsimítani. Ezen a legtöbb családban szinte minden nap dolgozni kell. A szerelem és a türelem józanságára inti olvasóját a szerző:

„Mindannyian sebzett szívűek vagyunk. Megsebesültünk és hordozzuk szívünk sebeit. A saját családunkon belül kapott sebek a legfájdalmasabbak ugyan, ezek azonban a családon belül gyógyíthatóak a legjobban. A házasságban adódhatnak nézeteltérések, konfliktusok, válságos helyzetek. Sokan vannak, akik a válság feloldására nem látnak más lehetőséget, mint a válást. Figyelmen kívül hagyják, hogy az egyik leghatékonyabb válságkezelő eszköz a megbocsátás. Ahhoz, hogy egy párkapcsolat házassággá váljon, a feleknek legalább két helyzetben kell kimondaniuk egymásra az igent: esküvőjük pillanatában és valahányszor egymásnak megbocsátanak. Minden kisebb és nagyobb csalódás után a másikra kimondott igennel Jézust követjük, aki sokszor, hetvenszer hétnél is többször megbocsátott.”

Bíró László püspök úr úgy véli, megbocsátani annyit tesz, mint tudatosítani magunkban mindkettőnk sebzettségét és szétesettségét, feladni a másik irányába támasztott nem reális elvárásainkat, lemondani arról a vágyról, hogy másmilyen legyen, mint amilyen a valóságban. Annyit jelent, mint a másikat szabaddá tenni, hogy önmaga lehessen, és nem hibáztatni azért, ami már megtörtént. A megbocsátáshoz, mint írja, nincs szükség drámai könnyhullatásokra, sokkal inkább apró gesztusokra a másik felé arról, hogy egymás életének részei vagyunk.

„Sohase feledjük, hogy a tartós házassági boldogságért meg kell dolgozni. A boldog házasság fokozatosan, fáradságos lelki folyamatok révén alakul ki. A válság nem azt jelenti, hogy a házasság csődbe ment, mindennek vége. Ha a házaspár tud a sebekből, a hibákból, a gondokból tanulni, és tud megbocsátani, akkor a válságban is meglátja Isten ajándékát.”

Számos témát érint könyvében a szerző. Kifejti gondolatait a boldogság forrásáról, a karanténban növekvő szeretetről, arról, hogy a veszteség elfogadásából valójában erőt is meríthetünk. Ír a hétköznapok és az ünnepek dinamikájáról és arról is, hogy fontos-e, hogy a család keresztény legyen.