Roberto Pasolini: Bevezetés az imádságba (Magyar Kurír, 2025)
Milyen gyakran érezzük úgy, hogy imádkozni szeretnénk – de nem tudjuk, hogyan? Milyen szavakat mondjunk? Hogyan kezdjünk hozzá? És mit tegyünk, ha csak a csend marad velünk? Roberto Pasolini kapucinus szerzetes Bevezetés az imádságba című könyve ezekre a kérdésekre nemcsak válaszokat kínál, hanem egy mély, személyes utazásra hív, ahol újra felfedezhetjük: az ima nem technika vagy teljesítmény, hanem szeretetpárbeszéd – Isten és ember között.
Pasolini könyve első pillantásra vékony, de tartalmában annál súlyosabb. Nem dogmatikus kézikönyv, és nem is pusztán elmélkedések gyűjteménye. Sokkal inkább egy belső ösvény térképe, amelyen haladva egyre világosabbá válik:
„az ima az egyetlen, amire valóban szükségünk van, de csakis egészen szabad, minden kényszertől mentes tapasztalat lehet. Az élet legszebb része, melytől senki sem szakíthat el bennünket.”
Ez az idézet talán a könyv legfontosabb mondata: az ima nem előírás, nem teljesítendő feladat, hanem ajándék, amely már ott rejlik bennünk – csak rá kell találnunk.
A szerző nem elméletből beszél. Pasolini – akit Ferenc pápa 2024 novemberében a Pápai Ház szónokává nevezett ki – több mint harminc éve él szerzetesi életet, biblikus tanárként és lelki kísérőként pedig mély tapasztalattal rendelkezik az ima útjairól. Írását a lelkipásztor türelme és a tanító világossága hatja át. Nem beszél fölénk, hanem mellénk ül. Nem tanítani akar, hanem együtt keresni.
A könyv egyik különlegessége, hogy nemcsak szavakkal dolgozik. Hangsúlyt kapnak benne a testtartások, a csendek, az elcsendesedés jelentősége. Az imádság – írja Pasolini – nem csupán „fejben” történik. A test, a lélegzet, a figyelem iránya mind része annak a finomhangolt belső dialógusnak, amelyet az ember Istennel folytat. Ez a dialógus egyszerre titokzatos és ismerős – ahogy ő fogalmaz:
„Ez az imádság misztériuma: olyan szavak, kifejezések, testtartások és csendek sokfélesége, amelyekkel mi és Isten egymás szabadságának tiszteletén alapuló szeretetpárbeszédben maradunk.”
Különösen erőteljes szakasz a könyvben, amikor a szerző a következőt idézi:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8,26–27)
Ez a rész nemcsak teológiai kijelentés – hanem vigasztaló ígéret. Nem kell „jól” imádkoznunk. Nem kell profinak lennünk. A Lélek ott van velünk, és akkor is közbenjár értünk, amikor mi csak sóhajtani tudunk – vagy még azt sem.
A Bevezetés az imádságba egyik legnagyobb ereje talán éppen abban rejlik, hogy nem bonyolítja túl azt, ami Istenhez tartozik. Nem akar meggyőzni, nem akar lenyűgözni – egyszerűen csak hív. Hív egy kapcsolatra, egy belső csendbe, ahol újra felfedezhetjük önmagunkat és Teremtőnket. E könyv nem olvasmány a szó hagyományos értelmében. Inkább társ – egy olyan útitárs, akit magaddal vihetsz a reggeli csendedbe, a templom félhomályába vagy akár a villamoson ülve, egy nyugtalan napon.
Mindenkinek ajánljuk, aki valaha próbált már imádkozni – és annak is, aki még nem merte elkezdeni. Aki keres, kérdez, vagy csak vágyik valamire, amit nem tud szavakba önteni. Ez a könyv nem választ ad minden kérdésre – de segít úgy kérdezni, hogy abból ima lehessen.
