Elsősorban útkereső fiataloknak, másodsorban pedig minden hitében megerősödni vágyónak szól az Antonio Carriero szerkesztésében megjelent, Evangelii Gaudium Don Boscóval című kiadvány. A könyv nem más, mint Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításához szalézi szerzetesek által írt kommentárok és magyarázatok gyűjteménye olvasmányos, könnyen befogadható formában.

A kommentárokat író szalézi szerzetesek részletesen körüljárják az evangélium örömének kérdéskörét: kifejtik a keresztény élet programját, hangsúlyozzák, hogy az öröm megújul és közli önmagát, és nem más, mint a Jézus Krisztussal való találkozás gyümölcse. A könyv fő célkitűzése, ahogy Ferenc pápa is megfogalmazta, nem más, mint hogy

„a fiatalokhoz el kell juttatni az örömhírt, szembe kell menni minden álhírrel, amely az újságokban és a világhálón terjed. Krisztus valóban feltámadt, Don Bosco és Mazzarello anya is bizonyították, és a szalézi család miden szent és boldog tagja, és mindenki, aki hagyta, hogy Isten irgalma megérintse őt, ezért ha valakivel találkoznak, át tudják alakítani az életét.”

Egy helyütt arról olvashatunk, hogy

„a mai világnak – a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával – nagy veszedelme az egyénközpontú szomorúság, mely a kényelmes és kapzsi szívből, a felszínes élvezetek beteges kereséséből, az elszigetelt lekiismeretből fakad.”

A következőképpen vélekednek erről a szalézi atyák:

Egyértelmű, hogy az a társadalom, amelyben élünk, a világunkat jellemző hihetetlen tudományos és technikai felfedezései révén kényelmesebbé tette az életet. Ez ugyanakkor magában hordozza azt a nagyon is valós veszélyt, hogy az emberből egy „homo consumens”-t, vagyis egy tökéletes fogyasztót kreáljon. A végeredmény aggasztóbb nem is lehetne, az „individualista szomorúságon” túl az önmagunkba zárkózás, a másokkal – különösen is a szegényekkel szembeni – közömbösség az Isten szavának és szeretetének örömteli befogadására való képesség, valamint a lelkesedés és az élet értelmébe vetett hit elveszítése… A keresztény hit a boldogság meghirdetéséről és az örök élet ajándékáról szól… arról a szívben születő örömről, melynek forrása a Feltámadt Krisztus, és amely a Szentlélek által alkotott szívben, az Ő vezetése alatt álló életben bontakozik ki.

A könyv olyan nagy témákat ölel fel, mint az Egyház missziós átalakulása. Ennek kapcsán szóba kerül az ún. lelkipásztori intelligencia, a közösség jelentősége a fiatalok számára, valamint a lelkipásztorok „nyelvezetének megújítására” vonatkozó törekvések kifejtése. A szalézi atyák arról is beszámolnak, hogy manapság sajnos egyre inkább elhalványul az emberek közösségi elköteleződésre való képessége. Az Evangélium hirdetését illetően pedig saját nevelőművészetük erejéről és létjogosultságáról írnak. Ide tartozik például az igehirdetés mindenkinek szóló, hétköznapi formájának megtalálása is, amely „a szívet és a kezeket” is igyekszik bevonni:

„a hittanulóban olyan pozitív viszonyulást alakítunk ki a hittel kapcsolatban, ami az ember egész létezését, személyiségének legfontosabb összetevőit is mozgásba hozza. Ez konkrétan a személy intellektuális dimenzióját (egyszóval: a fejét), a viselkedését (a kezeit és a lábait), valamint érzelmi-emocionális dimenzióját (szívét) is magába foglalja.”

Az igazi öröm Jézus barátságában gyökerezik, vélik a szalézi atyák, majd hozzáteszik, hogy az Evangélium örömét akkor tapasztalhatjuk meg, amikor rátalálunk arra a képességünkre, hogy mindenkit szeretni tudunk, még a „legboldogtalanabbat” is. Ez a képességünk pedig csak a másokkal való találkozások során tud fejlődni.