Szentek, tanítók és mesterek lexikonja
A maga nemében hiánypótló monumentális vállalkozás – mely nem hiányozhat a könyvek szerelmeseinek polcairól – a vallásalapítók, a kiemelkedő hatású szentek és a szellemi tanítók életrajzain keresztül nyújt betekintést az emberiség szellemi életébe.
„Az életrajzok szerkesztésénél alapelvünk volt, hogy minél kevésbé vesszünk el az adatokban, történelmi tényekben, és inkább az adott élet üzenetére és a küldetés fontosságára helyezzük a hangsúlyt.”
Torgyán Atilla, az Etalon Film Kft. alapító ügyvezető igazgatója huszonkét évig dolgozott Az emberiség fáklyavivői című háromkötetes vallási lexikonon:
„Az emberiség fáklyavivői három kötetes lexikon munkálatai a 2000. évben indultak el. Most, éppen huszonkét év (az utolsó kötet elkészülte 2022. év volt – a szerk.) eltelte után, 222 életrajz előkészítését követően, e munka által én is más emberré váltam. Azonban a nagy kérdés, a személyes felismerésemen túl, vajon elő tudja-e segíteni ez a mű az emberek egymáshoz való közeledését? Elgondolkodnak-e minél többen eme ragyogó életek üzenetein, és beépítik-e azokat a saját életükbe azért, hogy jobbá és morálisabbá tegyék önmagukat és a világot?
A vallás független gyűjtemény célja a vallási tolerancia elősegítése; hogy megkülönböztetés nélkül ismerhessük meg a világunk szellemi életének alakulására nagy hatást gyakorolt emberek életművét és méltó teret adjunk az általuk létrehozott örökség gondozására.
„A vallások olyanok, mint a különféle utak, amelyek mind egy helyre vezetnek: Teremtőnk karjaiba”
Az igényes, gyönyörűen kivitelezett alkotások további különlegessége, hogy a benne szereplő személyektől származó idézetek és a nagyközönség számára kevéssé ismert képek gazdagítják, közelebb hozva hozzánk őket és az általuk képviselt értékeket.
„…sok fontos kérdésünkre megkaphatjuk a választ, és tisztába jöhetünk azzal, melyek az élet legfontosabb, időtől független kérdései.”

(vallástörténeti lexikon)



Amennyiben szeretne még többet megtudni erről(ezekről) a kiadvány(ok)ról az alábbi linkeken megteheti:
” Az EMBERISÉG FÁKLYAVIVŐI” 3 kötetes vallástörténeti lexikon -Duna Tv (Almárium: 2022.november 30.)