Október 19-én ünnepeljük Alcantarai Szent Péter ferences szerzetest, aki a spanyolországi Alcantarában született 1499-ben. Teológiát tanult a salamancai egyetemen, majd belépett az obszerváns ferencesek közé, és 1524-ben pappá szentelték. Több kolostorban volt elöljáró, s közben rengeteg missziós körutat tett. Írói tevékenysége is jelentős, hiszen az imádkozni tanító könyve, imádságra vezérlő kalauza „Az elmélkedés aranykönyve”, kézről kézre járt.
Főleg a megfeszített Krisztusról prédikált. Missziói alatt valóságos nagyságú kereszteket állított fel. Idős korban hunyt el 1562-ben, 1629-ben avatták szentté. A rendtársak életében mindig sürgette az eredeti szentferenci szellemiséget, szigorúságot, melyet az arabidábai remeteségben meg is valósított. Életében lelki tanácsadója volt Avilai Szent Teréznek, akit mindenben támogatott a karmeliták megreformálásának ügyében. Szent Teréz így jellemezte őt:
„annyi jóság, kedvesség s olyan életszentség töltötte el, hogy jóllehet nagyon szűkszavú volt, senkit sem hagyott válasz nélkül.”
Mindenekelőtt imádkoznia, elmélkednie, szemlélődnie szükséges annak, aki üdvözülni szeretne. Ez bizony rögös út, keresztjárás a kísértések őserdeiben, eredménye viszont Isten boldogító színe látása a Jézus Krisztus iránt való tökéletes szeretet rendszeres gyakorlásában. A keresztény lelkiségi írók e rögös utat választva továbbá azt is felismerték, hogy a „via crucis” egyáltalán nem elérhetetlen, hiszen a mi bölcs Teremtőnk minden egyes embernek megadja erre a lehetőséget, a kegyelmi életet, éspedig a katolikus Anyaszentegyház szentségeinek méltó vétele által, amelyhez azonban Isten iránti végtelen szeretet, türelem és alázat kell. Ezen írók művei közül leginkább Kempis Tamás világhírű könyvéhez, a Krisztus követéséhez hasonlítható Alkantarai Szent Péter ferences szerzetes jelen kötete, amely az Imádság, elmélkedés címet viseli. A benne való elmélyülés méltán ér fel egy jól elvégzett lelkigyakorlattal.
