Ahogyan végigjártuk a nagyhét útját, a kereszt csendjétől a feltámadás fényéig, talán mindannyian közelebb kerültünk valamihez, amit nem lehet teljesen szavakba önteni – csak megélni.
Nagypéntek felé közeledve Krisztus a halálról beszél – és a tanítványok nem akarják hallani. Mennyire ismerős ez. Mi is sokszor elfordulunk attól, ami nehéz, ami fájdalmas, ami véglegesnek tűnik. És mégis: Ő nem hallgat. Készül – és közben tanít. Jelen van. Szavakat ad. Gesztusokat hagy ránk.
Talán éppen ez a húsvét egyik legmélyebb ajándéka, hogy:
nem kell érzéketlen hallgatóknak maradnunk.
Megtanulhatunk jelen lenni – egymás mellett.
Kimondani, ami fontos.
És észrevenni a csendben megszülető apró, mégis örök jelentésű gesztusokat.
Mert a nagypéntek és a húsvét nem csupán emléknapok.
Hanem annak az ígérete, hogy az élet legnehezebb, legsebezhetőbb pillanataiba is beáradhat az emberség, a szeretet – és a remény.
Az evangélium tanúsága szerint Krisztus nem volt erőtlen.
Erő volt minden szavában, minden mozdulatában, a kereszten és azon túl is.
Ez az erő ma is jelen van.
Csendesen. Kitartóan. Megtartó módon.
Kívánjuk, hogy ez a fény járja át az ünnep napjait –
és maradjon velünk azután is.
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk!
